Révész Dániel és Ági fogadó istentisztelete Debrecenben

6546
Révész Dániel és Ágnes Pető Albert lelkipásztorral

2016. július 17-én délelőtt fogadtuk Révész Dánielt és feleségét. Dániel gyülekezetünk ifjúságában fog szolgálni vezetőként. Ági a Talentum Baptista Általános Iskolában lesz pedagógus.

Pető Albert lelkipásztor testvér Márk evangéliumának 13. részéből olvasott igét, mely gyülekezetünk számára már jól ismert igeszakasz. A ház ura elmegy és megbízza szolgáit a munkával. Köztük az ajtóőrt is feladattal látja el. A mai világban felértékelődött a biztonság. Az ajtóőr egyrészt beenged, másrészt megállít.

A gyülekezeti ajtóőröknek is ez a feladatuk. Beengedni az embereket, beengedni Jézust és a Szentlelket a gyülekezetbe, ugyanakkor távol tartani a tévtanítókat, a rossz szellemiséget. Szeretettel, de határozottan kell védeniük a gyülekezet tisztaságát, ha arról van szó, embereket kell felállítani a szolgálatból. Áginak és Daninak az ifjúságban ugyanez lesz a feladata.

Pető testvér köszöntésében a Thesszalonikaiakhoz írt első levél 2. részének 10–12. verseit olvasta fel. A szentség, igazság és feddhetetlenség legyen valóság ifjú vezetőink életében. Legyen mély a szeretet közöttük és az ifjúság között, és ne csak az ifjúságot lássák mint feladatot, hanem minden egyes fiatalt vegyenek észre, személyeket, embereket, lelkeket, egyéniségeket lássanak közöttük.

A gyülekezet és az ifjúság nevében Horváth Zoltán ifjúsági vezető köszöntötte Dánieléket. Felolvasott igéjében olyan pásztorról hallhattunk, aki okosan és hozzáértéssel legelteti nyáját. Hiszi és reméli, hogy Isten segítségével Dánielék ilyen vezetői lesznek az ifjúságnak.

Bacsó Benjámin mint elődje és mint a MABIM vezetője köszöntötte Dánielt és Ágit. A Korinthusiakhoz írt első levélből a 28. rész 20–21. versét olvasta fel. Feladatokkal fognak szembesülni, és bátran hozzá kell látniuk a munkához, így ajándékaik szerint tudnak szolgálni az ifjúságban. Az erőt Isten tudja megadni, ne magukban keressék. A gyülekezettel nagy dolgokat tudnak majd véghez vinni Istenért. „Legyetek áldottak, és legyetek áldássá a gyülekezetben és a városban” – zárta gondolatait Benjámin.

Dániel válaszában megköszönte a gyülekezet zavarba ejtően nagy szeretetét, melyhez hasonlót még nem tapasztalt. Debrecenbe költözésük során hatalmas ellenszéllel találkoztak. Ági lebetegedett, az autójuk 60 km megtétele után úgy döntött, nem megy tovább, és még sorolhatná, de ezek ellenére végig azt látta, hogy jó felé mennek, Isten vezeti őket. Több, egymástól független helyről is kaptak bátorítást, ezek közül az Ézsaiás 48,12-t emelte ki, miszerint: „Hallgass rám… akit elhívtam!”

Kedves Dani és Ági! Nehéz munka vár rátok, de kívánjuk, hogy Isten Lelke töltsön be titeket, ő adjon erőt nektek ehhez a nemes feladathoz.

Isten hozott köztünk!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!