Nyári táborok országszerte és csoportok munkája a határokon túl

2799
Tábor Seregélyesen

Most már végképp „kitört” a nyár! Nyelvtanulás, bibliaismeret, kézműveskedés, színjátszás, sport és szórakozás, játék: ilyen és hasonló programok jellemzik a Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában működő oktatási intézmények és a segélyszervezet egyéb szervezésű táborait.

A sárosdi, a velencei és a seregélyesi baptista általános iskolában is vannak, lesznek nyelvi táborok ezekben a napokban. Seregélyesen három osztrák, négy amerikai és nyolc őket segítő székesfehérvári fiatal vett részt a foglalkozásokon, ezen a héten ott negyvenhat diák tanulhatott sportosan, játékosan angolul, illetve németül. Sárosdon a jövő héten lesz angol nyelvi tábor tíz amerikai önkéntes segítségével. Velencén ugyancsak július 4-én kezdődnek a foglalkozások angolul, színjátszással, dalokkal, mesékkel színesítve.

Angol bibliatábor idén nyáron volt már Nagyhalászban, lesz Ibrányban, Nyírbogdányban és Törökszentmiklóson is. Amerikai csoport utazik a Baptista Szeretetszolgálat munkatársainak kíséretében az erdélyi Székelyhídra július 21-én, a tengerentúlról érkező orvosok segítenek a rászorultakon a kárpátaljai Gát községben, majd augusztus 8-tól Tahi Táborban, Tahitótfalun húsz nagyhalászi diák és ugyancsak húsz székelyhídi fiatal táborozik együtt az amerikai vendégekkel.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!