Mindenképpen vegyük komolyan és ne nevessük ki őket, vagy kicsinyeljük le félelmeiket, amikor megosztják velünk. Hallgassuk meg őket, figyeljünk oda, hogy mit mondanak. Ne mondjuk, hogy amitől tart az egy képtelenség, vagy hogy próbáljon meg logikusan gondolkozni.
Például ha a gyerek fél a ventilátortól, kérdezzük meg, hogy mihez tudná azt hasonlítani. Mit gondol, hogy mi fog történni vele, ami félelmet vált ki benne. Talán véletlenül látott egy filmet, amikor senki nem volt otthon, amiben egy repülőgép propeller balesetet okozott és sok embert megsebesített. A kisgyerekek fantáziája nagyon élénk és most e mellé még lelkiismeret furdalás is társul, hiszen olyan dolgot tett, amit nem lett volna szabad. Hallgassuk meg, hogy mit mond róla. Próbáljuk meg megérteni, hogy mi zajlik a fejében. Amikor valaki fél, akkor csak egy kis területet képes felfogni. Azt a területet, ahol érez valamit. És nem tud semmi másra gondolni. A figyelme rögzült és nem a teljes képet látja. A szülők ilyenkor abban tudnak segíteni, hogy a gyermeket visszahozzák az egyensúlyi állapotba, úgy hogy érzelmileg összekapcsolódnak vele.
Lehetőséget kell adnunk neki, hogy elmondja mennyire fél. Együtt kell éreznünk vele. Amíg nem tudunk érzelmileg összekapcsolódni egy fájdalmakkal küszködő emberrel, addig nem lesz kíváncsi a vigasztalásunkra.
Ha kérdéseket teszünk fel neki a félelmével kapcsolatosan, akkor ő elkezd gondolkozni és ez már egy lépés. „Szerinted mi fog történni veled?” „Sajnálom, hogy így érzel!” „Ez nagyon nehéz lehet!” Nagyon fontos, hogy ne javítsuk ki, amikor valaki az érzéseiről beszél. Ha például azt mondja: „Attól félek, hogy meg fogok halni.”, akkor ne mondjuk neki, hogy: „Dehogy fogsz meghalni!”. Helyette mondjuk inkább azt, hogy: „Nagyon rossz lehet ennyire félni. De itt vagyok melletted. Beszélgessünk.”
Ezután a szülő segíthet meglátni a gyermeknek más dolgokat, ami körülöttük zajlik. Kérdezzük meg, hogy mi mást észlel még a félelmen kívül. Egyik ilyen alapvető dolog a lélegzés. Kérjük, hogy vegyen egy mély levegőt, és tartsa benn három másodpercig. Mintha egy lufit fújna. Ez elsőre nevetségesnek hangzik, de ilyenkor ugyanaz történik, mint ásításkor. Megemelkedik a szén-dioxid szint az agyban, és megnyugszunk.
Tehát kérjük meg a gyermeket, hogy ismételje meg néhányszor. Már ettől rögtön más állapotba kerül. Kérjük meg, hogy válasszon egy családi képet, amire ha rágondol, megnyugszik. Talán azt mondja majd, hogy amikor az édesapjával bicikliznek és új dolgokat fedeznek fel együtt. Ezután kérdezzük meg, hogy mi volt a mai nap legjobb része. Erre elmeséli, hogy milyen jót játszott a legjobb barátjával. Ezután mondjuk el neki, hogy mennyire szeretjük. Segítünk neki tudatában lenni az őt érő ingerekről, hangokról, képekről. Amikor ezt tesszük, akkor segítünk neki nem csak arra kis területre koncentrálni és nem csak azt az ijesztő képet látni.
A fenti történet a valóságban is megtörtént. A módszer alkalmazásával az alapprobléma nem szűnt meg, de a légzőgyakorlat segítségével a gyermek figyelme az érzéseiről a testére terelődött. Elképzelte, ahogy az édesapjával biciklizik, majd hogy a barátjával játszott. Eszébe jutott, hogy a szülei nagyon szeretik és vigyáznak rá. Kis idő elteltével a ventilátortól való félelem nem zavarta már és nyugodtan el tudott aludni.
A szülei soha nem mondták neki, hogy hagyja abba az aggódást. Soha nem ígérték neki, hogy a félelme el fog múlni. Megtanították neki, hogyan tud együtt élni a félelemmel anélkül, hogy a szorongás az élete középpontjában lenne. Ez óriási siker. Amikor gyermekeink zaklatottak, segítsünk nekik, hogy el tudják mondani a teljes történetet. Tanítsuk meg nekik néven nevezni az érzéseiket. Néha fájdalmas dolgokat kell megbeszélnünk. Ilyenkor mondjuk nekik, hogy képzeljenek a kezükbe egy tv távirányítót. Elkezdhetik elmondani a történetet, de bármikor megállíthatják. Ez azért fontos, mert azt érezhetik, hogy náluk van a kontroll. Ha túl nehéz beszélni valamiről, nyugodtan abbahagyhatják, és akkor folytathatják, amikor szeretnék.
Sok esetben a gyermekeknek fogalmuk sincs arról, hogy mit éreznek. Nem tudják, hogy éhesek, szomjasak, vagy éppen fáradtak. Amikor nem zaklatottak, tanítsuk őket mások példáján keresztül, gyakoroljunk velük mesehősök segítségével, hogy megtanulhassák néven nevezni az érzéseiket. Az érzések jók, mert segítenek nekünk felismerni, hogy valamilyen szükségünk betöltetlen maradt. Az érzések Isten ajándékai a számunkra. Oka van, hogy érezzük őket. Oda kell figyelnünk ezekre a jelzésekre, de meg is kell tanulnunk kezelni őket.
Dr. Even Parks Szülők iskoláján elhangzott előadása
Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!
Kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról a Magyarországi Baptista Egyház javára! Köszönjük támogatását! Technikai szám: 0286
