Lelkipásztorok találkoztak a József utcában

1127
Dr. Bölcskei Gusztáv

Január 12-én országos lelkipásztori konferenciát szerveztek Budapesten a József Utcai Baptista Imaházban. A jó légkörű összejövetelre közel száz lelkipásztor érkezett az ország különböző részeiből.

Papp János egyházelnök
Papp János egyházelnök

Az egybegyűlteket Boros Dávid, a gyülekezet újonnan beiktatott lelkipásztora bátorította imádságra.

Boros Dávid lelkipásztor
Boros Dávid lelkipásztor

A délelőtt során előadások hangzottak el. A konferenciát megtisztelte jelenlétével dr. Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület korábbi püspöke, a Debreceni Hittudományi Egyetem rektora. Előadásában arról beszélt, hogy mit kezdünk protestáns örökségünkkel. Jövőre ünnepeljük a reformáció 500 éves évfordulóját, hogyan készülünk erre az eseményre? Emlékezéssel, vagy azzal, hogy megpróbáljuk aktualizálni a reformáció üzeneteit? A rektor kiemelte, hogy félreértik hitelődeink üzenetét, akik a protestantizmust a tiltakozással, tagadással azonosítják, hiszen épp az ellenkezőjét tették Lutherék, kiálltak hitük és meggyőződésük mellett. Ma is ugyanezt a bátor kiállást várja Jézus a XXI. századi követőitől.

Dr. Bölcskei Gusztáv
Dr. Bölcskei Gusztáv

A reformátorok abban is példát adtak nekünk, hogy sikerült megszólítaniuk kortársaikat. Széles tömegekhez jutottak el gondolataik, igehirdetéseik, nagy hatással voltak az emberek életére. A múltunk kötelez minket arra, hogy megértsük környezetünket, a körülöttünk élők gondolkodását, kérdéseit, kétségeit. Nem élhetünk a múltban, időszerűnek kell lennünk!

Ma is ugyanúgy, mint fél évezrede hangsúlyozni kell a Szentírás tekintélyét és egységét, valamint gyakorolnunk kell a közbenjárás szolgálatát.

A délelőtt hátralévő részében Révész Árpád tanította a résztvevőket a győzelem témájában. Igehirdetésében kiemelte, hogy ellenségünket, a sátánt csakis a Bárány vérével, valamint a hívő emberek bizonyságtételével lehet legyőzni. De a győzelemhez az is szükséges, hogy még a saját életünknél is jobban szeressük Istenünket.

Az ebédszünet után ismertették a részt vevő lelkipásztorok jelölésének eredményét. Idén áprilisban választ közösségünk újra vezetőket. A választási folyamat fontos állomása volt a konferencián történő szavazás.

A délutánban beszámolók hangzottak el. Füredi Kamilla misszionáriusunk betegségéről, gyógyulásáról és jövőbeli terveiről tett bizonyságot. Megszólaltak azok a gyülekezetplántálók, akik közösségünk Kornya-programjában vesznek részt. Jó volt hallani és látni az ifjú lelkimunkások lelkesedését, imádkozni szolgálatukért.

Egyházunk egy kis csomagot állított össze minden gyülekezet számára az 1%-os kampány népszerűsítésére. A találkozó végén minden lelkipásztor elvihetett ebből a csomagból a gyülekezete számára.