Hálaadás és gyermekbemutatás

2542
Hatvai és angyalföldi zenei csoport

Az idei hálaadó napunknak több különlegessége is volt. Az október 16-án megtartott ünnepi istentiszteleten mutattuk be a lelkipásztor házaspár elsőszülött gyermekét, Merényi Esztert.

Papp János, egyházelnök mutatta be Merényi Esztert
Papp János, egyházelnök mutatta be Merényi Esztert

A kis gyermekért és a családért Papp János, egyházunk elnöke imádkozott. Köszöntőjében elmondta, hogy a lelkipásztor gyermek is “csak” gyermek, nem szabad, hogy más elvárásokat támasszon a közösség vele szemben. Másrészt kiemelte, hogy különböző életszkaszok más és más feladatokat, kihívásokat jelentenek az ember számára, a zsoltáríró szavaival “életünk minden napján” Isten szeretete és kegyelme kell, hogy kísérje életünket.

A hálaadónapot idén a Hatvani Baptista Gyülekezettel közösen ünnepeltük. Hálásak vagyunk azért, hogy az elmúlt évek során az angyalföldi gyülekezet is részt vehetett abban a gyülekezetplántáló szolgálatban, melynek eredményeként megalakulhatott a gyülekezet Hatvanban. Bizonysátételek hangzottak el mindkét gyülekezet részéről és a két közöség zenei csoportja is együtt énekelt.

Isten ígéjét Nemeshegyi-Horvát György hatvani lelkipásztor hirdette, aki elmondta, hogy Istennek nincs szüksége a mi hálaadásunkra. A hálaadás csakis önként és semmiképpen sem parancsra történhet. De ha igazán számbavesszük életünk eseményeit, szinte fel sem tudjuk sorolni mennyi áldás kíséri életünket. A hálaadás a mi javunkat szolgálja, megóvja életünket a zúgolódástól, az elégedetlenségtől.

Nemeshegyi-Horvát György hatvani lelkipásztor
Nemeshegyi-Horvát György hatvani lelkipásztor

A közös ünnep szeretetvendégséggel zárult.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!