Első bemerítés Tuzséron a Kegyelem Roma Baptista Gyülekezetben

6285

Első olvasásra talán furcsának tűnik ez a cím. Mitől első? Többször hallottunk híradást már tuzséri cigány testvérek bemerítéséről. Attól első, hogy eddig egyetlen baptista cigány imaházban van bemerítőmedence, ahol a bemerítés történt. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió egy pályázat keretében teljesen felújította a tuzséri cigány gyülekezet imaházát, és a felújításkor egy bemerítőmedence is kialakításra került.

Nagy hála töltötte el a testvérek szívét 2016. augusztus 14-én, mert két fiatal meghallotta Jézus hívó szavát. Nagy kegyelem, hogy Isten nem engedte elveszni őket a bűnök mélységében, hanem amikor felismerték bűneiket, megvallották és szabadulni akartak rabságukból. Isten személyválogatás nélkül lehajolt értük, és kiemelte a mélységből őket. Tudták, hogy ez a maguk erejéből nem megy, szükségük van Jézus Krisztus megmentő segítségére.

Sztojkó Károly bizonyságtételében elmondta, hogy sok bűne mellett 20 éve nem beszélt a szomszédaival, de ahogy megtért, érezte, hogy ebből is meg kell térnie, minden emberrel békességben kell élnie, így ezt is le tudta rendezni, és békességük lett egymással.

Jónás Ottó arról tett bizonyságot, hogy Isten megszabadította a drogtól, az italtól, a dohányzástól, a bántó szavaktól, cselekedetektől, amelyeket a környezetében élőknek kellett elszenvedniük.

Mindketten Istentől kértek és kaptak kőszív helyett egy új szívet, ami már a Lélek gyümölcsét termi.

Az igehirdetésben Nagy Kornél evangélista testvér Lukács 7,11–17 alapján a naini ifjú feltámasztásáról beszélt. Két csoport van ma is, azok, akik a halottas menethez tartoznak, és azok, akik meghallják Jézus szavát: „kelj fel és járj”, és az élők csoportjához tartoznak. Ha meghallod az ő hangját, beengeded az életedbe, akkor Jézus bemegy, veled vacsorál, és így teljes békesség, öröm, szeretet lakja a szívedet, és így az örök életbe tartók csoportjába tartozhatsz.

Hangzott a kérdés a hallgatósághoz: Te melyik csoporthoz akarsz tartozni? A választás lehetősége rajtad áll. Döntsd el még ma!

Kovács Bálint lelkipásztor testvér, aki a bemerítés szolgálatát végezte, arra buzdított, hogy hálásak legyünk azért, hogy Jézus Krisztushoz mehetünk úgy, amint vagyunk, csak oda kell menni a kereszt tövéhez, és az értünk kifolyt vér lemos minden bűnt, ami az életünkben van. Most, amíg erre van lehetőség, ragadjuk meg az Úr Jézus hívását, tegyünk le minden ránk nehezedő bűnt, és kövessük őt!

Nagy örömmel, hálával, lelkesen énekelték testvéreink a gyülekezettel együtt:

Megtaláltál, Jézus, megszólítottál,
Összetörted szívem, újjá formáltál,
Megalkottad bennem csodás tervedet,
Rólad szól az életem, téged dicsérlek!
Tudom, hogy nem álom, élő valóság,
Egyszer minden álmom valóra vál,
Kezed érintése olyan jó nekem,
Csak annyit mondok néked:
Nagyon szeretlek!

A bemerítési istentisztelet alatt újabb döntés született, így örömmel készülünk a következő bemerítésre.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!