Brazil foci és keresztény misszió

3256

Régóta tudjuk, hogy a futball – a férfiak között legalábbis biztosan – a barátkozás és a kapcsolatteremtés egyik legjobb eszköze. Ennek jegyében november 16-tól 20-ig brazil keresztény veterán labdarúgók vendégeskedtek a Baptista Szeretetszolgálat oktatási intézményeiben.

November 17-én, délelőtt Nagyhalászon, a Csuha Antal Baptista Általános Iskola vendégeiként mérték össze tudásukat a dél-amerikai focisták a nagyhalászi labdarúgókkal, az eredmény gólnélküli döntetlen lett. Délután rendezték meg a Hálaadó Napot Szabó Balázs és Pintér Béla gospel énekesek közreműködésével.

November 18-án Hatvan városába, a Grassalkovich Antal Baptista Szakgimnázium, Szakközépiskola és Szakiskolába vezetett a brazil labdarúgók útja. Délelőtt Szabó Balázs részvétele mellett Steiner József, a Baptista Szeretetszolgálat missziói igazgatója szólt a résztvevőkhöz. Délután következett a barátságos mérkőzés a hatvani diákok csapatával, majd az FC Hatvan veteránjaival, akiket a polgármester, a rendőrkapitány, a járási hivatalvezető is erősített. Az összecsapást követően a házigazdák vendégül látták a futballistákat.

November 19-én Nyírbogdányba vezetett a távoli országból érkezett sportdelegáció útja, ahol délelőtt egy találattal legyőzték a helyieket, majd délután következett a hálaadás Szabó Balázzsal és Egri-Nyári Barnabás, iskolalelkésszel. A brazil futballisták a hagyományos szabolcsi vendéglátásra biztosan sokáig emlékeznek majd.

A programon huszonnégy brazil labdarúgó és három külföldi koordinátor vett részt.
– Hálásak vagyunk azért, hogy ez a vándortorna létrejöhetett – összegzett Szilágyi Attila, aki a brazil csapat magyarországi turnéját szervezte és koordinálta. – Mindenkinek hatalmas élmény volt, amely igazán izgalomba hozta a helyieket. Számomra is maradandó élményt jelentett. Remek sportembereket, nagyszerű misszionáriusokat ismertem meg a brazil vendégekben, akik aktív korukban komoly csapatokban játszottak, és most ezt a tudásukat kamatoztatva folytatják missziós tevékenységüket.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!