Újabb siker a robotikában

1240

2016. június 29-től július 4-ig Németország (Lipcse) adott otthont a RoboCup 2016 robotika-világversenynek, melynek Junior Rescue Line kategóriájában a Baptista Szeretetszolgálat robotikacsapata két korosztályban is képviselte Magyarországot.

Primary (11–14 év) korcsoportban az ifj. Abán Csaba, Poór Lili tagokból álló „2_Bit” nevű csapatunk a 25 ország bajnokcsapatát felvonultató mezőnyben folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtva a kínai csapattal szoros versenyt vívott az egyéni világbajnoki címért. A nyolcadik futam után az eddigi legnagyobb robotikasikerünket élhettük meg, hiszen 2_Bit nevű csapatunk az országok közötti egyéni versenyszámban világbajnoki második helyezett lett, mögöttük jelentős hátránnyal (több mint 600 ponttal lemaradva) Japán csapata végzett a harmadik helyen.

Secondary korosztályban (15–19 év) a Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária tagokból álló „NiceDroid” csapatunk versenyzett. Programozóink az idei évben korcsoportot váltottak, így 15 évesen az akár 18–19 éves robotosok között kellett helytállniuk. A 34 csapatból álló mezőnyben korukhoz mérten kimagasló eredménnyel, a három nap alatt az egyéni csapatverseny előkelő 13. helyét szerezték meg. Korosztályukban az első három helyen Kína, Irán és Horvátország csapatai végeztek.
Mindkét csapat felkészítője és mentora Abán Csaba volt.

NiceDroid csapatunkat Horvátország csapatával sorsolták párba. A futamok során mindkét nemzet programozói pontosan kivitelezték a mentési feladat rájuk eső részét, és a robotok közötti kommunikáció is hatékonyan megvalósult. A magyar–horvát SupeTeam magabiztos, a mezőnyből kimagasló teljesítménnyel a világverseny 1. helyén végzett.

2_Bit csapatunkat Portugália programozóival sorsolták össze. A portugál csapat sajnos nem tudott pontot szerezni a futamok során, ennek ellenére a 2_Bit által teljesített szakasz elég volt ahhoz, hogy a magyar–portugál összetételű Superteam a versenyszám ötödik helyén végezzen.

Gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez!