Médiakonferencia – tanulságokkal

26876

El kell mondanom őszintén, hogy a konferencia előtt nem tudtam, hogy mit jelent a BRAND szó. Nem voltam tisztában vele, hogy a konferencia jelszavai között (Misszió-Brand-Gyülekezet-Társadalom) mit is jelent ez a misztikus szó?

Valami márka, pozitív kép, netalán elért eredmény? Nos, választ kaptam rá, mégpedig nagyon építő, jól összeszedett előadások révén. Az egész konferenciának – amelynek körülbelül 70-75 hallgatója volt – fő motorja, rendezője a Magyarországi Baptista Egyház kommunikációs osztálya volt.

Papp János egyházelnök
Papp János egyházelnök

A házigazda csapat képviseletében Kovács Viktória köszöntötte a megjelenteket, majd Papp János szép szavakkal nyitotta meg a tanácskozást: „ Milyen kép alakul ki bennünk másban?” –tette fel a kérdést elnökünk. Igenis meg kell mutatnunk a külvilágnak, a társadalomnak, a lakókörnyezetünknek, hogy”krisztusiak” vagyunk.

Háló Gyula pestszentimrei baptista lelkész két nagyapjának eltérő életfelfogásával mutatta be, hogy mikből leszünk, s mikké válhatunk.

Az intézményi menedzsment brand-jéről Surányi-Szebedinszki Szandra tartott jól felépített, színesen illusztrált előadást. A Corvinus Egyetem Kommunkiációs Osztályának irodavezetője minden olyan fogalmat bemutatott, amelyek révén közel kerülhettünk a vallási közösségre is vonatkoztatható megítélésben. Amint a reklámszakmában jól körülhatárolható színek, dallamok, hangok jól meghatároznak egy-egy világmárkát, úgy törekednünk kell, hogy a közösség, amelyet képviselünk a világ felé, lakóhelyünk felé, eképpen jól meghatározzon bennünket is.

Az esemény plakátja
Az esemény plakátja

Sonkoly Tamás, az Unilever brand menedzsere különböző misztikus, távoli képek felmutatásával kívánta a hídszerepet hangsúlyozni.

A konferencián Bócsa Barnabás a bajai település komplex menedzseléséről, s az egyház ebben betöltött szerepéről szólt, Ódor Katalina konferenciának helyet adó Pestszentimrei Közösségi Ház vezetője a népművelő szemüvegén láttatta a település szorgalmas, egymást építő csoportjait. Zentai László az egri baptisták képviseletében hangsúlyozta, hogy személyes példákkal hogyan tehet az önkormányzat asztalára követendő cselekedeteket egy vallási csoport, egy gyülekezet.

Győri Kornél a Pécsi Vonósok karnagya azt boncolgatta, hogy miként lehet valakiből „márka”, brand? Véleménye szerint az ismertségnek minőségi védjegyekkel kell párosulnia: „ A hívő ember Krisztusban kincsre talál!”

Papp János személyes példáján mutatta be, hogy miként lehet hasznos, elfogadott, szerethető tagja egy baptista gyülekezet egy működő városnak. A településsel együtt élő, együtt dolgozó, együtt örvendő sejtjének kell lenni ahhoz, hogy idővel elmondható legyen a közösségről, hogy valóban brand!

A konferencia tanulsága számomra, hogy úgy éljünk, úgy tevékenykedjünk, hogy a tetteink alapján visszatükröződő kép adja azt a pozitív képet, azt a brand-et, amely 1Tim 3,7 alapján az egyházon kívüliek körében is jó hírrel bír.

Nem a mi szánkat elhagyó szó, hanem a tetteink, jó cselekedeteink tükröződése az, amely gyülekezeteken kívülieknek is egy követhető, követendő alternatíva lehet!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!