Lelkipásztor beiktatás Tahitótfalun

2535
Szenczy Sándor áldást kér Tahitótfalu új lelkipásztorára

A Tahitótfalui Baptista Gyülekezet fúvósainak indulójával kezdődött Steiner József lelkipásztor beiktatása a Sportcsarnokban.

87a531b3183868f498b23d5a05e847d9
Fotó: Fehér Bertalan

Majd Varga György ügyintéző lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, akik között volt Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke, Szenczy Sándor, a Baptista Szeretet Szolgálat elnöke, több más egyházi vezető, a helyi egyházközösségek képviselői – Árvavölgyi Béla református lelkipásztor, Erdős Attila plébániai kormányzó, valamint Sajtos Sándor polgármester és Kisné Balázs Enikő iskolaigazgató. Varga György igehirdetésében elmondta, hogy a Bibliában Isten emberhez való viszonyát úgy jellemzik, mint a pásztor és a nyáj kapcsolatát.

A beiktatási ceremóniát Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke végezte. Az igét az I. korintusi levél negyedik fejezetéből olvasta. A lelkész elmondta, hogy bár mindenki számára olvasható a biblia, nyitottak a templomok és ismertek Jézus krisztus tettei, ugyanakkor Istennek mégis vannak titkai, amelyeket az igéiben, a szent lelke által üzen a szolgáinak – a lelkészeknek, akiknek feladata azt közvetíteni az emberek felé.

Papp János kiemelte, Steiner József, amellett, hogy Tahitótfalu lelkipásztora lesz, egyben a Baptista Szeretetszolgálat munkatársa is, és ezzel együtt végzi majd a gyülekezet lelkipásztori szolgálatát.

Miután Papp János kérdéseire Steiner József és a baptista gyülekezet tagjai is pozitívan nyilatkoztak közös imádsággal kértek áldást a beiktatott lelkész életére és szolgálatára.

Steiner József elmondta, hogy szakmai pályafutását mérnökmenedzserként, egy belvárosi vállalatnál kezdte, majd ezt megszakította a sorkatonai szolgálat, amely során a nemzetvédelmi egyetemen tanított kommunikációt, műszaki tantárgyakat. Steiner József 1993-ban kezdte el tanulmányait a Baptista Teológiai Akadémián, ahol megerősítést kapott az Úrhoz való elhivatottságában. A tahitótfalui gyülekezet tagjai 100%-os támogatással döntöttek úgy, hogy elfogadják lelkipásztoruknak Steiner Józsefet.

Forrás: http://www.danubia-televizio.hu/index.php?page=hirek&mod=olvas&id=3435


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!