Közgyűlést tartott a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa

2589

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 2015. december 3. csütörtökön 15 órakor tartotta éves rendes közgyűlését.

Steinbach József református püspök, a MEÖT elnöke nyitó beszédében rámutatott arra, hogy az ökumené szerepe a szekularizálódó társadalomban sokkal nagyobb szerepet tölt be, mint korábban.

„Az ökumené tanácsolja Isten népét abban, hogy miként tudjuk a hozzánk tartozókat, a népegyházi keretben ránk bízottakat motiválni arra, hogy az Úr elé járuljanak, vagyis konkrétan jelen legyenek a látható egyházban, ott valamiféle szolgálatot vállaljanak, legyen napi rendszeres kegyességük, és adják át gyermekeiknek a keresztyén üzenetet és hagyományt. Mindezek életmentően fontosakká lettek.

Továbbá, az ökumené tanácsolja az Isten népét abban is, hogy miként lehet a „többieket” elindítani a hit útján, a 100. Zsoltár szavaival élve, odafordítani őket az Isten színe elé, hogy megtapasztalják azt az életmentő ismeretet, és életet megelevenítő örömöt, amelyről ez a zsoltár énekel, és amelyet csak az Úr adhat.

Ki kell ezt mondani bizonyossággal: hogy ügyünk az Úr kezében van. Győztes ügyet képviselünk.”

Fischl Vilmos, a tanács főtitkára, evangélikus lelkész szerint a tizenegy tagegyház és további húsz együttműködő egyház és egyházakhoz kötődő társadalmi szervezet által alkotott közösség meghallgatta és elfogadta az elnöki, főtitkári jelentést, valamint a bizottsági elnökök 2015-ös év jelentéseit. Megállapította a közgyűlés, hogy ebben az évben a bizottságok a hozzájuk tartozó feladatokat sikeresen végrehajtották.

A főtitkár jelentésében kiemelte a bizottságok munkájának fontosságát, hiszen ezeken keresztül hajtva végre egész évet felölelő programjait a tanács valamennyi korosztály számára. Kiemelte, hogy jól sikerült az év kezdetén az ökumenikus imahét, melyben nagy szerepe volt a Theológiai és Keresztény Egység bizottságnak. A Szociáletikai bizottság megtartotta tudományos konferenciáját Atomenergia és életstílus címmel, valamint kiadott ezzel kapcsolatosan egy konferencia kiadványt is.

A bizottság hatáskörébe tartozó Teremtésvédelmi munkacsoport egész országot átívelő biciklis zarándoklaton keresztül hívta fel a figyelmet a teremtett világ értékeire.

A Misszió és Evangelizációs bizottság ebben az évben is megtartotta Révfülöpön az ökumenikus lelkészi és munkatársképző konferenciáját „a missziói gyülekezet-teologiája és gyakorlata témakörében”, melyen Johannes Reimer vendég professzor szolgált. A tagegyházak lelkipásztorai és gyülekezeti munkatársai szerte az országból érkeztek erre a konferenciára. Tavasz kezdetén a Világimanapot megszervezte a Női bizottság, hangsúlyozva a szegénység és gazdagság társadalmi összefüggéseit, melybe országosan bekapcsolódtak a gyülekezetek és együtt imádkoztak a társadalmi igazságosságért.

Az Ökumenikus Tanács tudományos szakfolyóirata a Theologiai Szemle ebben az évben ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, ebből az alkalomból konferenciát szervezett a migráció témakörében. Az Október a Reformáció Hónapja bizottság számos esemény keretében magas színvonalú programokkal emlékezett meg a reformációról. Kiemelkedett ezek közül az ünnepi gálaest, ahol telt ház előtt egyházi iskolák diákjai és gyülekezeti kórusok színesítették műsorukkal az estet. A Vallásközi és Dialógus bizottság idén is ellátta azt a fontos feladatát, hogy a Magyarországon lévő világvallásokkal kapcsolatot erősítette, mely enyhítette az elszigetelődést a keresztény egyházak és a világvallások között. Az Ifjúsági bizottság idén is megtartotta a Pünkösdi Zenés Vigíliát, melyen tagegyházaink ifjúsági zenekarai szolgáltak.

Hegyi László egyházakért felelős helyettes államtitkár az Emberi Erőforrás Minisztérium részéről tartott előadást a közgyűlés számára „Egyház és állam kapcsolata” témakörben.  A helyettes államtitkár kiemelte, hogy annak ellenére az egyház és állam szétválasztása Magyarországon is megtörtént, az állam az egyházakat partnernek tekinti. Az egyházi iskolák és szeretetotthonok működtetése és az egyház társadalmi szerepvállalása kapcsán hangsúlyozta a helyettes államtitkár, hogy ezekben az esetekben az egyházak az államtól vállalnak át feladatokat ezért fontos, hogy az állam együttműködjön az egyházakkal és minden támogatást megadjon számukra.

Végül a közgyűlés a délutáni órákban meghallgatta, a pénzügyi tájékoztatást és elfogadta a 2016. évi költségvetést valamint a jövő évi programokat. Továbbá tervbe vette több konferencia megszervezését a tavasz és az ősz folyamán, az európai megbékélés, a romamisszió és a családmisszió témakörében.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!