Bemutatkozik Sz. Laura – az MBE misszionáriusa

2433

Laura a Wycliffe Bibliafordítók tagja, aki ázsiai írásolvasás-oktatói munkára készül, hogy a Szentírást még nélkülöző népcsoportokhoz is eljusson Isten Üzenete.

Történetem

972bde91ffb3c23dc373cf57493f0ecb2009-ben hallottam először a Wycliffe Bibliafordítók szervezetéről egy missziós nap keretében. Ott érintett meg először a Wycliffe küldetése, hogy a földön minden ember azon a nyelven jusson hozzá Isten Szavához, amelyet a legjobban megért. Ettől kezdve szinte minden gondolatom a bibliafordítás szolgálata és ezen belül a saját szerepem körül forgott. Mivel korábban nem jártam teológiára, 2011 szeptemberében az angliai Redcliffe Bibliaiskola diákja lettem, ahol 2014 nyarán fejeztem be tanulmányaimat.

Ez idő alatt több gyakorlaton is részt vettem, köztük Pápua Új-Guineában is jártam, ahol betekintést nyerhettem mind a bibliafordítás, mind az írásolvasás-oktatás szolgálati területeibe.

Miután 2014. decemberében sikeresen elvégeztem a még szükséges Wycliffe alaptanfolyamokat, melyek célirányosan készítettek fel későbbi szolgálatomra, kijelenthetem, hogy akadémiailag készen állok a munkára. 

Célom

Az utóbbi időben Isten az írásolvasás-oktatás szolgálatát helyezte különösen a szívemre. Nem csak azért, mert az kulcs Isten Igéjéhez, hanem mert ezáltal a közösségek és egyes emberek előtt olyan lehetőségeket is megnyitnak, amelyek jelenleg nem állnak rendelkezésükre. Hiszem, hogy az írni-olvasni tudás az egyik legfontosabb készség, amit továbbadhatunk, és nem utolsó sorban kulcs a Szentírás mélyebb megismeréséhez is. Leginkább ezért szeretnék ezen a szolgálati területen dolgozni. 

Hogyan tovább?

A szolgálati hely és mód kiválasztásánál mindig is a szükség motivált, épp ezért – a tervek szerint 2015 augusztusában – Dél-Ázsiábankezdem meg hosszútávú szolgálatomat.

Először nyelvtanulás és orientáció vár rám, majd helyi szervezetekkel és gyülekezetekkel együtt dolgozva segíthetem az ottani írásolvasás-oktatási munkát. — Már alig várom!

d612410b7cbb52c39f6e0fbd8ff09baaÉS hogy addig mivel foglalkozom?

A szolgálatra való gyakorlati felkészülés része a vízum, az oltások, a repülőjegy, a szükséges eszközök beszerzése, illetve a mindennapi megélhetésem anyagi hátterének és a nagyon fontos imaháttérnek az összegyűjtése is. Ezért szeretnék sokfelé eljutni, hogy beszámolhassak mindarról, amit Isten a szívemre helyezett, és másokat is hívni erre a szolgálatra—a csapatom részeként.

Kérem a testvéreket, hogy imádkozzanak velem azért, hogy az augusztusra tervezett indulásig elegendő felajánlás érkezzen szolgálatom anyagi támogatására, illetve hogy a vízumot is időben kézhez kapjam.

ELÉRHETŐSÉGEIM:

Email: laura_szucs@wycliffe.hu

Anyagi támogatás:  Wycliffe Bibliafordítók, K&H Bank, 10201006-50070046 (Közlemény: „Laura részére”)

Laura még elfogad meghívásokat, de az érdeklődők a következő alkalmakon is meghallgathatják beszámolóit:

  • június 6 – Országos Baptista Női Konferencia, Tóalmás
  • június 14, 10:00 – Kirendelő Istentisztelet, Fóti Baptista Gyülekezet
  • június 14, 17:00 – Csömöri Baptista Gyülekezet
  • július 5 – Komlói Baptista Gyülekezet
  • július 7 – Kegyelem Alapítvány Tábora, Tahi
  • július 12, 10:00 – Egri Baptista Gyülekezet

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!