Új élettér és új élet Aszódon

3341
Aszódi gyülekezet

Isten matematikája mennyei rendszerű, Aszódon is. 32 bemerített tag, „kinőtt” terem, ima, tervezés, szívből jövő adakozás, szorgalmas munka, testvéri segítség, két év, mindez a mennyei szorzóval (Isten kegyelmével!) hozott eredményt: új imaház épült Aszódon.

Őszi hálaadó ünnepünkön erre is hálásan gondoltunk, amikor egyházunk elnöke, Papp János testvér tanította és buzdította további hűségre gyülekezetünket. Kifejezte afeletti örömét is, hogy derűs és talentumokban bővelkedő közösséggel találkozott Aszódon. Felidézve az elmúlt hónapok történéseit, az imaházavatás történelmi jelentőségű napjára (aug. 23.) emlékezve számba vehettük az akkori ünnep áldásait is:

Az építkezés folyamatát Kovács Ferenc gyülekezetvezető presbiter mutatta be. Mészáros Kornél, egyházunk főtitkára igehirdetésében szemléletes képekkel adta tovább az igei üzenetet. Imaházavató hálaimájára boldogan mondtunk áment. Felragyogott a hála az énekkar, a gospelcsoport (vez.: Almási Kornél, Szabó Apollónia) és Almásiné N. Gyopár, valamint a pengetőszenekar (vez.: Kovács Ferenc) szolgálataiban is. Az orgonánál Tóka Szabolcs orgonaművészt köszönthettük. Újvári Ferenc egyházkerületi titkár és Ujváriné Szabó Anikó, az Európai Nőszövetség elnökének szavai után a szomszédos gyülekezetek és az aszódi testvéregyházak jókívánságait, majd Aszód és Galgagyörk polgármestereinek  köszöntő gondolatait hallhattuk.

Háló Gyula költő erre az alkalomra írt versét Kovács Ferencné adta elő. Az istentisztelet végén Urbán Gedeon, az aszódi gyülekezet lelkipásztorának finom humorral átszőtt rövid beszéde után a terített asztaloknál folytattuk az ünneplést velünk örülő vendégeinkkel.

Másnap kiteljesedett ünnepünk, hiszen az új élettérben egy aszódi fiatal Krisztustól kapott új életéért is hálát adhattunk. Kurucz Ferenc testvér saját verse, majd Kovács Ferenc testvér köszönete még az építkezés munkáiban megjelenő testvéri összefogásról szólt. Mezei Tamás teológus szavai pedig már a bemerítésre hangolták szívünket. Az igehirdetésben Meláth Attila lelkipásztor, egyházkerületünk elnöke osztotta meg tanácsait a hitvalló fiatallal és mindannyiunkkal. Baráth Eszter bizonyságtételében elmondta, hogyan vezetett útja a Megváltóval való személyes találkozásig, és miért vállalja bátran, örömmel a hozzá tartozást. A bemerítést Urbán Gedeon, gyülekezetünk lelkipásztora végezte. Eszter Szentlélekkel teljes új életéért M. Kovács László testvér és Urbán testvér imádkoztak. A gyülekezeti és családi, baráti köszöntéseket követően az udvarról is bevonulókkal teljes nagy közösség dallamos köszöntése csendült fel. A testet és lelket feltöltő szeretetvendégség alatt meglepetésként egy olyan távoli hívő család által felajánlott ajándék orgona „költözött be” Aszódra, ami hangzásában és megjelenésében is tökéletesen illeszkedik új imaházunkhoz.

Az ünnepeket követő hétköznapokban szeretnénk közösségként is tovább építkezni. Lelki otthonunkat hitből, szeretetből építjük – közösen:

Apollónia, Bálint, Debóra, Enikő, Erika, két Erzsébet, Eszter, Gedeon, Gyopár, Gyula, két Ildikó, Jolán, Jucika néni, Judit, Kornél, Korvin, négy Ferenc, László, Mária, Mariann, Nikolett, Olga, Péter, Sándor, Tímea, Tamás, Xénia és fiataljaink, gyermekeink, barátaink. S közben soha nem akarjuk elfelejteni, hogy EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!