Bemerítés Békéscsabán

1964

Ebben az évben második alkalommal is megmozdulhatott a víz a Békéscsabai Baptista Gyülekezetben. 2014. december 28-án Pataj László és felesége, Andrea tettek vallást hitükről, és pecsételték meg bemerítéssel döntésüket.

Pataj László bizonyságtételéből egyértelműen kiderült, hogy Isten meghallgatja az imádságokat, hiszen a több mint húsz éve megtért édesanyja imádságai (aki azóta az Úrhoz költözött) kerültek meghallgatásra az ő megtérésében.

Andrea három évvel ezelőtt tért meg Istenhez, amikor meglátta, hogy az addig olyan jónak tűnő világi élet nem járható út. Az ő Úrhoz fordulása volt az, ami a férjét is térdre kényszerítette Isten előtt.

Az istentiszteleten Borzási Csaba kétegyházi lelkipásztor hirdette közöttünk Isten igéjét Máté evangéliuma 28,16-20 alapján. Igehirdetéséből két gondolat emelkedett ki: „Nekem adatott minden hatalom…” valamint: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet…”

Az igehirdetés végén rácsodálkozhattunk arra, ahogy a Szentlélek keretbe foglalta az evangéliumot.

Az evangélium elején ez olvashatjuk: „…fiút szül, akit Immánuelnek neveznek, ami azt jelenti: Velünk az Isten.” Az evangélium pedig úgy végződik: „…veletek vagyok minden napon a világ végezetéig…”

Mi is ezt tapasztalhattuk meg ezen a bemerítési ünnepen: „Velünk az Isten!”


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!