Lelkipásztor beiktatás Kispesten

3348
Meláth Attila, Mészáros Kornél és Dr. Mészáros Kálmán

A Kispesti Baptista Gyülekezet testvérisége kilenc hónapig tartó imádságos várakozás után hívta meg 100%-os egységben Dr. Mészáros Kálmán lelkipásztort, a nagy múltú és szépreményű közösség élére.

A beiktatási istentiszteletre 2013. április 6-án került sor, amelyen színültig megtelt a közel 400 ülőhelyes neoklasszicista stílusban épített imaház.

A beiktatás szolgálatát Mészáros Kornél, az MBE főtitkára végezte. Az ünnepélyes alkalmat Meláth Attila, a budapesti egyházkerület elnöke vezette le. A főtitkári igehirdetés és az azt követő ünnepélyes beiktató fogadalomtétel után az áldáskérő imádságra került sor. Az új lelkipásztor és családja köré a korábbi lelkipásztorok is odaálltak áldásra emelt kezekkel.

A szószéki biblia átvétele után dr. Mészáros Kálmán testvér székfoglaló bizonyságtétele következett, melyben a beiktatott lelkipásztor arról szólt, hogy az Úr egy prófétai üzeneten keresztül hogyan győzte meg újonnan kapott őrállói feladatának fölvállalásáról: „Kerestem köztük valakit, aki építené a falat, és odaállana a résre színem elé az országért, hogy ne pusztítsam el, de nem találtam… Emberfia! Téged őrállóvá tettelek Izráel házában. Ha igét hallasz tőlem, figyelmeztesd őket az én nevemben!…” (Ez. 22,30; 33,7-9)

Ezt követően tisztelettel emlékezett meg a gyülekezet korábbi pásztorairól: Udvarnoki András, Csopják Attila, dr. Udvarnoki Béla, dr. Tresánszky Vilmos, Baranyay Mihály, Ifj. Udvarnoki András, dr. Nagy József, dr. Szebeni Olivér, Lovas András, Pátkai Béla, Sinka Csaba testvérekről. Kiemelte azt a tényt, hogy a felsoroltak között ott találhatjuk teológiánk alapító igazgatóját, neves tanárait és professzorait épp úgy, mint a baptista egyház számos kerületi és országos tisztségviselőjét, valamint felekezetközi szervezetek vezetőit, akik kiemelkedő munkát végeztek a gyülekezeti szolgálatuk mellett.

Ünneplő gyülekezet
Ünneplő gyülekezet

Az új lelkipásztor, aki ugyancsak egyháztörténész és a baptista teológia tanára, fölhívta a figyelmet arra a szentírási kijelentésre, amelyben Isten ezt üzeni népének: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (És. 43,18-21) Majd arról a reményteljes bibliai látásáról tett tanúbizonyságot, amit a kispesti gyülekezet jövőjével kapcsolatban értett meg az Írásból: „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr – békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek…” (Jer. 29,11-14)

Az üdvözletek sorát a kispesti gyülekezet részről Gerő Tamás, gyülekezetvezető helyettese nyitotta meg, majd Kovács Pálné, Ibolya köszöntötte a lelkipásztor feleségét dr. Mészárosné dr. Seres Leilát és családját. A korábbi székesfehérvári gyülekezet nevében Bödő Sándor presbiter szólt, majd a jelenlévő baptista lelkipásztorok, így többek között Békési Sándor, Háló Gyula, Katona Béla, Plank József, Kübler János, Vass Gergely és Kissné Pető Anna egy-egy igével köszöntötték az újonnan beiktatott pásztort.

A testvéregyházak részről dr. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára, valamint Hegedűs László római katolikus, dr. Jaczkó Sándor görög katolikus, Harkai Ferenc református, Széll Bulcsú evangélikus, dr. Tokics Imre adventista lelkipásztorok kívántak áldást baptista gyülekezet új pásztorára. A civil szervezetek nevében Kispest polgármestere Gajda Péter, majd a kerület országgyűlési képviselője dr. Tarnai Richárd emelkedett szólásra, végül dr. Weisz Péter a Barankovics Izraelita műhely elnöke mondta el jókívánságait.

Levélben küldte áldáskívánását többek között Balog Zoltán kormánytag, Emberi Erőforrások minisztere, Steinbach József, a MEÖT elnöke, református püspök, D. Szebik Imre, Magyar Bibliatársulat elnöke, ny. evangélikus püspök, Papp János baptista, és Pataky Albert pünkösdi egyházelnökök, valamint Csernák István metodista szuperintendens.

Az összevont énekkart Oláh Gábor, a zeneügyi bizottság tiszteletbeli elnöke vezényelte, a zongorát Tóth Sámuel zongoraművész, az orgonát Tóka Szabolcs orgonaművész szólaltatta meg.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!