Audió-Biblia már 733 nyelven

1704

A New Mexico székhelyű hallgatható Bibliákat terjesztő szervezet újabb hét nyelven tette hozzáférhetővé a Szentírást, s így a hallgatható Bibliák 733 nyelven érhetők el.

Az lakosságban azt jelenti, hogy a világ népességnek háromnegyede már elérheti az evangéliumot. A Faith Comes By Hearing/azaz a Hit Hallásból Van nevű szervezet alapító elnöke, Jerry Jackson szerint

„Isten azzal teszi munkánkat állandóvá, hogy biztosítja az anyagi forrásokat, a technológiát, a tálentumos, tehetséges munkatársak csapatát, és olyan szolgálatot, amely ott van a világ minden részén”.

Új kisebb nyelvek is hozzájöttek a nagy nyelvekhez, azaz a sokak által beszélt pár száz nyelvhez, így például legutóbb a perui avajun, a brazíliai canela, a chadi arab, a kenga, a kenyai tharaka, az elefántcsont-parti tura vagy a mexicoi copala és yatzachi indián dialektus. Az új csoportban az arab chadi képezi a legnagyobb nyelvcsoportot, míg a legkisebb a brazil canela nyelvet beszélők közössége. Az újonnan felvett nyelvek összesen 1,4 millió embert reprezentálnak, akik Isten Igéjét saját nyelvükön hallgathatják. Az így összesen 733 nyelvre fordított, illetve ezeken hallgatható evangéliumot 5,7 milliárd ember érheti el a Föld 189 országában.

A Faith Comes By Hearing nevű szervezet úgy alakult ki, hogy a 70-es években Jerry és Annette Jackson a hopi indián rezervátumban dolgozott. Egy napon felfedezték, hogy a szép kiállítású, hopi nyelvre fordított Bibliát szinte senki sem olvassa. „Ha ezt nem tudják olvasni, akkor hallaniuk kell” – mondta Jerry akkoriban, s elhatározta, hogy hallhatóvá teszi a Bibliát. 1972-ben megtalálta a partnereket Isten Igéje hallhatóvá tételéhez.

A mozgalom hihetetlenül kiszélesedett, s az USA-ban több mint 60 000 gyülekezet támogatta/támogatja munkájukat. Ma már a gyülekezetek egyházuk nemzetközi kapcsolatrendszerén át is segítik a Hit Hallásból Van misszió munkáját. Ma 28 felvételkészítő nyelvi és technikai csoporttal dolgoznak. 2008-ban 14,5 millió dollár adományt kaptak a programhoz, több mint 100 állandó stábmunkatárssal működnek. Külsős munkatársaik száma meghaladja az 500 főt szerte a világon.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!