Valami új született: a szolgáló életmód

0
434
Kép illusztráció

„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért.” (Máté 20,28)

A gyülekezetben végzett tevékenységeket sokszor nevezzük szolgálatnak, szemben a nem gyülekezeti tevékenységekkel, mint például a családi élet, a munkahely, a mindennapi tevékenységek. Mintha azok a Krisztus-hívő számára nem szolgálatok lennének.

A „szolgáló életmód” címünk és a Bibliából vett jézusi vallomás is azt a felfogást tükrözi, hogy a szolgálat a hívő ember számára nem különleges tevékenységek körét jelenti, hanem az életmódját. Mert a hívő ember azzal szolgál, ahogy a mindennapi dolgait végzi; ahogy részt vesz a konkrét helyzetekben; ahogy benne él kisebb-nagyobb közösségeiben; ahogy dolgozik; ahogy jelen van otthonában, az utcán, a boltban. Mert attól szolgálat bármi is, hogy hasznára akarunk lenni és hasznára is vagyunk azoknak, akik között épp vagyunk. Hiszen nem minden van hasznunkra, amit szokásosan szolgálatnak mondunk. Mert aki úgy „szolgál”, hogy csak megszokásból teszi, vagy felkészületlenül, vagy érdektelenül, vagy hozzá nem értéssel, vagy erőszakosan, vagy törtetően, vagy kivagyiságból, azzal nem szolgál. Csak akkor lesz igazán hasznos számunkra bárki „szolgálata” is, ha a „szolgálatot végző” ember szakmailag felkészült, ért hozzá, jó szívvel végzi, és tudja is, mi lesz hasznunkra. Így hát van szülő, aki szolgál a gyermekének; van tanító, aki szolgál a diákjainak; van szakács, aki szolgál a vendégeinek; van énekkar, aki szolgál a hallgatóságának; van bizonyságtevő, aki szolgál a munkatársainak; és vannak, akik nem. Pedig ugyanazt teszik: nevelnek, tanítanak, főznek-sütnek, énekelnek, bizonyságot tesznek. Miért van ez a különbség? Mert jobban szolgálunk azzal, akik belül vagyunk és amilyen az emberekhez való hozzáállásunk, mint azzal, amit külsődlegesen teszünk. A szolgáló életfelfogást és életmódot követő ember már a puszta jelenlétével szolgál, mielőtt még bármit is tenne. Ennek a hiányában viszont a sürgölődő, forgolódó és állandóan segíteni akaró ember csak terhére, és nem hasznára van a környezetének.

A szolgáló életmód alapja

A szolgálni akaró ember két fontos kérdést tesz fel magának: Elég egészséges vagyok-e belül, a lelkemben ahhoz, hogy semmi önzés és egyéni érdek ne zavarja az emberekről való gondolkodásomat? Hogyan tudok hasznára lenni azoknak, akik között vagyok? A szolgálni akaró ember tehát elsősorban a saját lelki egészségével törődik, másodsorban pedig azt tartja szem előtt, hogy hasznossá tegye magát mások, bárki számára. Ez a sorrend nem felcserélhető, hiszen sokszor azért leszünk haszontalanok (nem hasznosak mások számára), mert nem teljesen egészséges lelkülettel akarunk jót tenni. Ahogy Jézus szerint a farizeusoknak is „csak ennyi” hibájuk volt: azért segítenek másoknak, hogy az emberek lássák. A látszatért, a jóság bizonyításáért. De lehet ilyen nem teljesen egészséges indíték a bűntudat, a megszólástól való félelem, az elvárásoknak való megfelelés, vagy akár a felsőbbrendűségi tudat (mi hívők vagyunk) is. Jézus ezért is nem a gyógyításokkal, a segítségnyújtással kezdte napjait, hanem az imádságos félrevonulással korán reggel, hogy a legjobb és legtisztább isteni akarat legyen benne erős, mielőtt bárkinek is szolgálna.

A szolgáló életmód tanulási közege

A szolgáló életmód nem automatikusan válik uralkodóvá a Krisztus-hívő emberben pusztán azáltal, hogy megtér és csatlakozik egy gyülekezethez. Kultúránk a közösséggel szemben sokkal inkább az egyént állítja középpontba. Ritka az a reklám, amely azt sugallná, hogy az ajánlott termék, fogyasztási cikk, a lehetőség megragadása a közösséget gazdagítja. Az egyén hangsúlyozása, előtérbe állítása az elmúlt évszázadok alatt fokozatosan erősödött, mialatt a közösségek érdeke sokszor csak ideologikus – tehát embert nyomorító – formában (pl. szocializmus, fasizmus, kommunizmus stb.) és átmenetileg került a fókuszba. Minden kor társadalmának nagy feladata, hogy az egyén és közösség érdekeit és hasznát összhangba hozza. Ezért óriási feladat ma a családok, az iskolák, a munkahelyek és a hívő (gyülekezetek) és nem hívő (civil szervezetek, baráti társaságok stb.) közösségek számára, hogy csecsemőkortól kezdve abba szocializálódjon minden gyermek, hogy a saját fejlődése- kibontakozása és az, hogy a közösségei számára hasznos legyen, egyaránt létszükséglet neki. Mert az ember közösségre lett teremtve (nem jó neki egyedül), és ott kell neki képességeit-tehetségét kibontakoztatnia és mások javára fordítania.

Közösségi szolgálat vagy a közösség szolgálata

Szolgáló életmódra csak olyan közösségekben lehet nevelni a fiatal generációt (de a felnőtteket is), ahol a közösség szolgálata a közösségért való életre alapozódik. Ahol a közösség tagjainak a mindennapi tevékenysége széleskörűen kapcsolódik a közösséghez. Ezt legteljesebben a családok, a lakóközösségek (utca, lakótömb stb.), az oktatási intézmények és a munkahelyek, de akár a kisebb lélekszámú települések is meg tudják valósítani. A modern demokráciák vezetői jól látják ennek hiányát, amelyet sokféle módon igyekeznek kipótolni. Hazánkban ezt célozza a középiskolások esetében, hogy az érettségi vizsgabizonyítvány kiadásának feltétele 50 óra „közösségi szolgálat” elvégzésének igazolása. Ezt igyekszik pótolni egyre több cég, amikor a munkatársi közösség szabadidejében önkéntes munkát vállal egy-egy rászoruló intézmény vagy család számára.

Ennek alapjait láthatjuk az egyházi szervezetek és gyülekezetek karitatív tevékenységében, melynek jelentős részét önkéntesek végzik. Ezek mégsem képesek pótolni azt a lemaradást, amit a szolgáló élet területén látunk: hogy a szolgálat ne pusztán meghatározott óraszámú, szabadidős, jóakaratú segítségnyújtás legyen, hanem állandó életszemlélet és életmód. Ilyen közösségekké kell szerveznünk a már meglevőket, és minél több ilyen közösséget kell teremtenünk még ahhoz, hogy az egyre jobb fejlődési mutatókat elérő egyének ne váljanak egyszer csak teljesen magányos emberekké, akiknek a feladatot végző „közösségeken” kívül nincs igazi közösségük.

Ezt fedezte fel már 19 évesen József Attila, amikor megírta versét A számokról. Ha magukban számolódnak az emberek, bármennyit fejlődnek, továbbra is földhözragadnak. De ha az önző, csak individualista életfelfogást megtagadják, akkor folytathatják így a költő buzdítása nyomán:

„Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok –
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.”

Érdemes megpróbálni. Pontosabban: nem érdemes máshogy próbálkozni, ahogy Rabindranath Tagore tömören fogalmazza:
„Aludtam és azt álmodtam: az élet öröm.
Felébredtem, és láttam: az élet szolgálat.
Szolgáltam és átéltem: a szolgálat öröm.”

„Mert az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon” – mondta és élte Jézus Krisztus. Ez volt az ő elvehetetlen örömének forrása. Miért ne követnénk?

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

57 + = 59