Úton van a segítség a földrengés sújtotta Ecuador felé

1756

A Baptista Szeretetszolgálat segítséget nyújt a 7,8-as erősségű földrengés által sújtott Ecuador északi partjainál. A szombati földrengésben legalább 272-en meghaltak és több mint kétezren megsérültek.

„Halált, sérüléseket, pusztulást és veszteséget hozott Ecuadorra a fölrengés. Igyekszünk mielőbb segíteni a legsürgetőbb szükségekben, az ivóvízellátásban, az átmeneti szálláshelyek biztosításában és az orvosi segítségnyújtásban. Ahogy az éppen ezekben a napokban 20 éves Baptista Szeretetszolgálat alapító okirata is megfogalmazza, Jézus Krisztus szeretetparancsa alapján segítünk és szeretnénk megmutatni az ő szeretetét a szükségben lévőknek”,

mondta Szenczy Sándor, a segélyszervezet elnöke.

A magyar vezetésű, magyar és amerikai szakemberekből álló RESCUE 24 úton van Ecuador felé, hogy csatlakozzon a helyi mentőalakulatokhoz és szaktudásával segítse a helyszínen dolgozó ecuadori baptisták munkáját. Feladatuk annak a baptista egészségügyi segélyszállítmány fogadásának az előkészítése is, amely már indulásra készen áll Texasban.

Kérjük, gondoljon Ön is a szükségben lévő ecuadoriakra és azokra, akik a földrengés következtében elveszítették szeretteiket és otthonaikat. Támogassa segítő munkánkat a www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon keresztül a Katasztrófák károsultjainak küldött online adománnyal!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!