Testvéri látogatás koreai misszionáriusok között

0
335
Koreai misszionáriusok

Hazánkban munkálkodó koreai misszionáriusok szemináriumi továbbképzésére kaptam meghívást 2017. október 8-án.

Tanulmányunk fókuszában a „Reformáció 500 éves európai története és a magyar kereszténységre gyakorolt hatása” állt. Összehasonlítottuk a magyar és a koreai nép múltját és jelenét, valamint a evangélium továbbításának előttünk álló kihívásait.

Kim Pál

Mint megtudtam, hazánkban mintegy ezer koreai származású polgártársunk él. Közöttük szolgál közel 25 éve Kim Pál koreai misszionárius lelkipásztor is elkötelezett munkatársaival. A továbbképző alkalom végén együtt imádkoztunk a kettészakított Korea megbékéléséért, és kértük Isten áldását a hazánkban munkálkodó misszionáriusok életére és szolgálatára, valamint a magyar népre.

Nekünk, magyarországi baptistáknak különös kapcsolatunk van a koreaiakkal. Mint ismeretes a kommunista hatalomváltás után, 1949-ben a budapesti Baptista Teológiai Akadémia Benczúr utcai épületét államosították, és a kommunista Észak-Korea nagykövetsége működött 45 évig benne. Csak a rendszerváltás után, 1994-ben került vissza az épület a Magyarországi Baptista Egyház jogos tulajdonába, és folytatódhatott benne a teológiai oktatás.

A baptista egyház korábbi elnökeként magam is két ízben tehettem látogatást Dél-Koreában Billy Kim, a baptisták ottani korábbi elnökének meghívására, és prédikálhattam az ország fővárosában, Szöulban, az egyik legnagyobb, több ezer fős baptista gyülekezet templomában és más evangéliumi gyülekezetben. Láttam azt a lelki ébredést, amely a déli országrészben, szinte minden keresztény felekezetben tapasztalható mind a mai napig.

A RTL hírcsatorna néhány napja riportot készített Kim Pál Budapesten élő koreai misszionáriussal, amit itt tekinthetünk meg: http://rtl.hu/rtlklub/fokusz/egyre-feszultebb-a-helyzet-amerika-es-eszak-korea-kozott.

Kim Pál 1989 óta él Magyarországon. Szülei Észak-Koreában születtek, és rögtön a szovjet megszállás után emigráltak Dél-Koreába. Az emigráció azzal járt, hogy Kim Pál a szülein kívül egyetlen rokonát sem ismerhette meg. Egyike annak a több millió koreainak, akiknek a családját kettészakította észak és dél szembenállása. Isten adjon mielőbbi békés megoldást a megosztott ország egyesülésére, a rokoni és testvéri kapcsolatok helyreállására!

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

42 + = 49