Szumó: a 16 éves Szilágyi Erik Japánról álmodik

2376
Szilágyi Erik a mongol szumólegendával, Hakuho Sóval • Forrás: szumo.blog.hu

Talán kevesen tudják, de hazánkban is létezik, ráadásul nemzetközileg is eredményes a szumó.

A japán eredetű küzdősport legnagyobb tehetségeinek egyike az a Szilágyi Erik, aki az U16-os korosztály négyszeres Európa-bajnoka, de már felnőtt nemzetközi versenyen is diadalmaskodott. Megjárta Japánt, és azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a sportág őshazájába költözzön.

A japán eredetű küzdősport, a szumó a hazájában ma is a legnépszerűbb, professzionális keretek között űzött sportágak egyike. Jogosan vetődhet fel ugyanakkor a kérdés: miért jut eszébe Magyarországon egy fiatalnak, hogy éppen abba a sportágba vágjon bele, amelyről a legtöbbünknek legfeljebb halvány ismeretei vannak, jobb esetben túlsúlyos japánok jelennek meg a képzeletünkben, akik különös küzdőtéren gyömöszölik, lökdösik egymást. Mi egyebet kérdezhettünk volna először Szilágyi Eriktől, mint hogy miért ezt a sportágat választotta.

„Már régen birkóztam, amikor megtudtam, hogy az egyik csapattársam szumózik is mellette. Általa ismertem meg tüzetesebben a szumót. A srác jóval kisebb volt nálam, így aztán arra gondoltam, ha neki megy, akkor nekem miért ne sikerülhetne…” – avatott be a részletekbe az ESMTK 16 éves sportolója, aki hozzátette: a kezdeti lépések után felvette a kapcsolatot a magyar szövetséggel, és kiderült: ebben a sportágban bárkit képzettség nélkül is szívesen fogadnak és támogatnak. (Megjegyzés: „a srác jóval kisebb volt nálam” – idéztük az imént a 100 kg-os súlycsoportban versenyző Eriket; az illető azért lehetett jóval kisebb, mert míg a profi szumót a „túlsúlyos japánok” jelképezik, az amatőrben – a férfiak és a nők is! – különböző súlykategóriákban versenyeznek.)

Erik nemcsak a saját korosztályában (U16) indul a szumóversenyeken, feljebb is rendre kipróbálja magát: a 18 és 21 évesek, sőt a felnőttek mezőnyében is. Mi több, a „nagyok” között lett aranyérmes egy írországi viadalon, amelyen hat ukrán és egy lengyel riválist előzött meg, míg Lengyelországban bronzérmet vehetett át.

Korosztályát idehaza már abszolúte meghódította, ezt bizonyítja a tíz magyar bajnoki címe. De a nemzetközi porondon is eredményesen szerepel; már négyszeres Európa-bajnok az U16-ban.

Tizenévesként Szilágyi Eriknek a birkózás és a szumó mellett természetesen az iskolában is bizonyítania kell. Elmondta, hogy a tanulást és a sportot könnyen összehangolja, mert a Budapest Baptista Középiskola sportosztályában minden segítséget kap. Erre szüksége is van, hiszen a heti öt birkózóedzés mellett kétszer szumótréningen is jelenése van.

A birkózás és a szumó testvérsportnak számít, de akadnak persze alapvető különbségek a két sportág között.

„A birkózásban általában nagyobb a stratégia szerepe, hosszabbak a mérkőzések, és a győzelmet pontozással is meg lehet szerezni. Ugyanakkor a szumóban sokkal gyakrabban bizonyulhat végzetesnek egyetlen hiba, vagyis a jó taktika helyett inkább a tökéletes koncentráció a döntő” – magyarázza Erik.

Szilágyi – fiatal kora ellenére – már valóra válthatta egyik nagy álmát. Járt Japánban, ahol megnézhette a világbajnoki küzdelmeket, sőt edzéseken is részt vehetett. Olyan sportági legendától is elleshetett titkokat, mint a mongol klasszis, Hakuho So. Erik azt sem tartja kizártnak, hogy egyszer a sportág őshazájába költözzön.

„Nehéz lenne itt hagyni a családomat, a barátaimat meg a szerelmemet, de ha úgy adódik, elképzelhető, hogy költözöm.”

Erik következő rövidebb távú célja, hogy helytálljon a hét végi érdi U18-as országos bajnokságon. Az eddigi eredményei alapján jó eséllyel megjósolható: sikerülni fog…

Forrás: http://www.nemzetisport.hu/utanpotlassport/Szumo_a_16_eves_Szilagyi_Erik_Japanrol_almodik-2603099


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!