Szeretetre reformálva

2142

Szeretetre reformálva – Ez volt a mottója a XVIII. kerület különböző felekezetei által megrendezett, a reformáció ötszázadik jubileumát ünneplő programsorozatnak. Az ünnepnek a pestszentimrei Sportkastély adott otthont, ahová mintegy ezer ember látogatott ki október 7-én.

A nap programja már délelőtt 10 órakor elkezdődött. A legkisebbeket a Napraforgók evangéliumi játszóház várta. A gyerekek kipróbálhatták az óriáscsúszdát, az élő csocsót. Volt monocikli-bemutató és -tanítás, zenés evangéliumi bűvészműsor, óriásbuborék-bemutató, hagyományőrzés (baranta, ostorfokos), lufihajtogatás, homokvarázs, homokrajzok készítése, óriás készségfejlesztő játékok és még sok-sok jobbnál jobb játék.

Miközben a gyermekek önfeledten játszottak, a felnőtteknek is bőven volt lehetőségük arra, hogy megnézzék, felelevenítsék a reformáció vívmányait. A rendezők egy séta segítségével kalauzolták el az érdeklődőket a reformáció izgalmas világába. A séta nyolc állomás keretében (Luther Márton 1517 – Gyere, ahogy vagy; Kálvin János 1559 – Egyedül Krisztus; Torda 1568 – A saját lelkiismeretünk számít; Károli Gáspár 1590 – Isten magyarul szól a magyarokhoz; John Wesley 1744 – A hitelesség számít; Mary Jones 1800 – A Biblia mindenkié; A reformáció folytatódik – „Nem az számít, amit tudsz, hanem az, hogy mit kezdesz azzal”) kísérte végig az érdeklődőket az elmúlt ötszáz év történetén, bemutatva korhű öltözékben a legfontosabb történelmi momentumokat, illetve rámutatott a 21. századi aktualitásokra.

Mindemellett a Habán-udvar is sok érdekességet tartogatott, ahol a reformáció korabeli közösségének mindennapi élete elevenedett meg. Korhű ruhákban láthatták a főzőmestereket, a sütőmestereket, az orvosok udvarházát. Az ide látogató kipróbálhatta a korabeli kézimalmot, megkóstolhatta a pampuskát (fánk) és a csodaitalt. A gyerekek beleülhettek a miniatűr korabeli lőcsös kocsiba.

Az egész napos szabadtéri események alatt bent a Sportkastélyban is mindenki megtalálhatta a saját érdeklődésének megfelelő programot. Előadások, bizonyságtételek, a különböző felekezetek standjai várták az érdeklődőket.

A rendezvényen a keresztény könyvkiadók is várták a látogatókat, és a jubileumra készült Luther- és Kálvin-sört is meg lehetett vásárolni.

Az estét a Korál-sziget együttes koncertje nyitotta meg.

Majd Győri Gábor esperes és Ughy Attila, a XVIII. kerület polgármestere mondta el köszöntőjét.

Ezek után a Sztehlo Gábor Evangélikus Gimnázium tanulói adták elő a Filmszakadás című darabot, melyet Mándy Iván Diákszerelem című novellája alapján vittek színpadra.

Az előadás után a záró istentisztelet következett, amelyen kerületünk több lelkésze, meghívott előadók vallottak hitükről a reformáció alapelveinek, értékeinek tükrében.

A nap lezárásaként a részvevők mécsesekkel vonultak át az épülő kastélydombi Luther-kápolnához, ahol hálaadással és Gáncs Péter elnök-püspök áldásával ért véget a nap.

Szeretetre reformálva. Ez volt napunk mottója, amit ezen a napon együtt, sokan átélhettünk. Példaértékű az az összefogás, amellyel evangélikusok, reformátusok, baptisták, katolikusok, adventisták, unitáriusok együtt készültünk erre az ünnepre. Valóban megélve közös ünnepünk üzenetét: Jézus Krisztus mondta: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35)

Szöveg: Horváth-Csitári Boglárka, fotó: Kiss Tamás, videó: Győri András Timótheus

Forrás: http://www.evangelikus.hu/szeretetre-reformalva-2017


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!