Sok-sok élmény, öröm, áldás a körösvidéki tahi táborban

3243

Jézus követése volt a témája idei körösvidéki baptista gyermektáborunknak Tahiban. Július 24–30. között 118 résztvevővel, gyermekek és felnőttek örültünk a tahi táboron keresztül Istentől kapott áldásoknak.

A csodás természeti környezet, a színes programok, az odaszánt tanítók és segítők szolgálata mind-mind hozzájárultak, hogy igazi testi-lelki feltöltődés legyen a Békésről, Méhkerékről, Törökszentmiklósról, Kondorosról, Gyuláról és Pécs-Somogyról érkezők számára Hajnal Zoltán táborvezető lelkipásztorral az élen.

A hét témája Pál történetére épült. Középpontjában az a kaland állt, amelyre Pál Jézus követésével vállalkozott. A kaland azonban veszéllyel és ünnepléssel, kudarcokkal és győzelmekkel, fájdalommal és örömmel jár. Ezzel a történettel állították a tanítók párhuzamba a gyerekek álmát arról, hogy a legjobbak legyenek, érvényesítsék tehetségüket, közben azonban meg kell birkózniuk az akadályokkal, összehasonlítással és igazságtalansággal, ami elbátortalaníthatja őket. A gyerekek olyan témákkal kerültek szembe, mint az önbizalom, pozitív hozzáállás, egymásrautaltság, ítélőképesség, kudarc és kitartás, csalódottság és barátság. Felfedezhették azt a bizalmat, amelyet Pál tanúsított Isten iránt, amikor nehézségekkel került szembe.

Az ovis és általános iskolás gyerekek, a tinik, fiatalok és felnőttek Pálhoz és munkatársaihoz hasonlóan megtanulhattuk értékelni a csapatban való együttműködést és közös szolgálatot, az üzenet mindannyiunkat megszólított hívva Jézus Krisztus követésére.

Esőben és ragyogó napsütésben is rengeteg élményt szerezhettünk sport- és társasjátékok, kézműves foglalkozás, láthatatlan színház, kirándulás, túrázás, hajókázás, sok-sok kreativitás és nevetés, könnyed csevegés, dicsőítő éneklés vagy éppen mély lelki beszélgetés által.

Hálásak vagyunk gyülekezeti, egyéni és pályázati támogatóinknak, hogy ismét lehetőségünk volt Tahiban pihenni, tanulni, töltődni, barátokat szerezni, közösséget építeni szerető mennyei Atyánk dicsőségére! Hisszük, hogy az így elvetett mag gyümölcsöt terem a résztvevők életében.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!