Sátoros hét Romhányban

4031
Szabóné Goda Emőke bemerítése

Idén már nyolcadik alkalommal került megrendezésre Romhányban a sátoros gyermektábor és evangelizáció.

Ez a tábor évekig angoltábor formájában működött, de mióta az amerikai testvéreinktől nem kapunk támogatást, plántált gyülekezetünk saját finanszírozású gyermektábort szervez nyaranta. Idén július 10–16. között zajlott a missziós hét. A korábbi évekhez hasonlóan most is a baptista sátortemplomot állítottuk fel a helyi közösségi parkban, ahol mindennap 8 és 16 óra között napközis tábort, majd ezt követően pedig a felnőttek számára evangelizációs estéket tartottunk.

Így telt egy napunk: reggel megérkeztek a gyermekek a helyszínre, ahol a lelkes táborszervezők és Fanni Bohóc várta őket vidám hangulattal. A nap bibliai történettel, színdarabbal, aranymondás-tanulással és kiscsoportos beszélgetéssel indult, majd játékos sporttal folytatódott. A délelőtti programok sorába ékelődött egy tízórai szünet. Az ebédszünet után délutáni programként a gyermekeknek lehetőségük volt kézműves foglalkozásokon részt venni, valamint különböző csapatsportokat űzhettek: foci, röplabda, frizbi, pingpong, sakk. Idén először a táborozók lovagolhattak is minden délután.  Igyekeztünk a gyermekeket azonos korcsoportokba osztani, mely csoportok egész héten versenyben álltak egymással mind sportban, mind aranymondás-felmondásban, melynek eredményhirdetésére a záróalkalmon került sor.

Az idei tábor címe „Titkosügynök, avagy a beépített szépség” volt. Ez a rejtélyes cím Eszter életének részletein keresztül mutatott rá arra, hogyan tud Isten használni bennünket a mindennapi életünk során, hogyan ismerhetjük fel az ő akaratát, miként tudunk beleilleszkedni az ő tervébe, teljesíteni a „küldetésünket”.

A táborhét vége felé különlegességekkel készültünk a részt vevő 85 gyermek számára. Szombaton vendégeink voltak a Keresztény Motorosok, akik hobbijuk és elhívásuk összekapcsolódásáról tettek bizonyságot a táborozóknak, majd mindenki ki is próbálhatta a sportot a segítségükkel. A táborzáróra is sok meglepetéssel készültünk: arcfestéssel, ugrálóvárral, vattacukorral, eredményhirdetéssel, tábortűzzel és egyéb ajándékokkal.

Esténként az örömhír hangzott a sátortemplomban, előadóink voltak: Merényi Zoltán, Pomázi Barnabás, Tőtős János, Horváth Zsolt. Idén Isten kegyelméből két koncertünk is lehetett: szerdán este Szabó Balázs, csütörtökön Pintér Béla dicsőítette Urunkat dalokon keresztül. Továbbá több dicsőítő csoport is szolgált a délutánok folyamán, köztük a felsőpetényi és az ócsai fiatalok. Minden este lehetőség nyílt az alkalom utáni beszélgetésekre is a teaházban.

Hálásak vagyunk, mert közel 20 fiatal szívében égett a vágy a táborban való önkéntes munkára, vagy csupán visszavágyott a szívük abba a táborba, amelyben egykor még ők is részt vettek. Az ifis segítők egész nap a gyermekek körül segítettek, illetve a gyermektanítással párhuzamosan Biztos Szikla Klub zajlott az ő számukra, melyet Kiss Illés Zoltán és Tenkely Béla lelkipásztorok vezettek a hét során. Napközben turkálót is üzemeltettünk becsületkasszával, melynek teljes bevételét szintén a táborozók vidámságára fordítottuk dinnye, jégkrém formájában. A részt vevő gyermekek egy táboros pólóval gazdagodhattak, melyet a Lídia Gyermekotthon Alapítvány jóvoltából tudtunk számukra biztosítani. Valamint a táborzárón minden csemetét egy keresztény könyvajándékkal is meglephettünk a Harmat Kiadó felajánlásából. Az egyházkerületünkön túl a helyi romhányi közösségtől is rengeteg segítséget kaptunk: a helyi pékség kenyeret ajánlott fel, a helyi vállalkozók pedig biztosították számunkra a tízóraikhoz és uzsonnákhoz még hiányzó alapanyagokat. Kimondhatatlanul hálásak vagyunk Istennek, hogy ennyi szívet megmozgatott Romhányért!

Vasárnap örömünnepen lehetett együtt gyülekezetünk, mert Szabóné Goda Emőke bemerítkezéssel pecsételte meg döntését Isten mellett. Emőkét az őszi gyülekezeti csendes hétvégén szólította meg az Úr az ott elhangzott tanítások és dicsőítő énekek által. Az alkalmon Meláth Attila lelkipásztor hirdette az igét, a bemerítést Tenkely Béla lelkipásztorunk végezte, a zenei szolgálattevők pedig a felsőpetényi fiatalok voltak. Hálásak vagyunk Istennek testvérnőnkért és az ismét teli sátortemplomért. A bemerítés utáni szeretetvendégség szabadtéren, a sátrat körülvevő parkban volt.

„Uram, Istenem! Sok csodás tervet vittél véghez értünk, nincs hozzád fogható. Szeretném hirdetni és elmondani, de több annál, amit fel tudnék sorolni.” (Zsolt 40,6)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!