Románia Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége

6354
Kémeri Baptista Imaház

A Romániai Magyar Keresztyén Baptista Gyülekezetek Szövetsége a Romániai Keresztyén Baptista Vallásfelekezet keretén belül szerveződik és működik, az Alapszabályzat értelmében, és magába foglalja az ország összes magyar baptista gyülekezetét. Rövidített elnevezése: Romániai Magyar Baptista Szövetség és székhelye jelenleg Nagyváradon van. A Romániai Magyar Baptista Szövetség saját nevében és felelősségére testvéri kapcsolatokat ápolhat, illetve együttműködhet határon kívüli baptista szervezetekkel, és szövetségre léphet belföldi és külföldi evangéliumi gyülekezetekkel.

Az első romániai baptista gyülekezetet 1856-ban alapították meg Bukarestben, a német baptista gyülekezet missziója nyomán. A két világháború között a baptisták szellemi élete és befolyása főleg Erdélyben, Biharban és a Bánságban volt érzékelhető. A kommunizmus idején az ateista világnézetű totalitárius rendszer üldözte, illetve szektásokká nyilvánította a baptistákat.

Napjainkban több mint 1700 gyülekezet létezik az országban, 150000 taggal és hozzátartozóval. Országos szinten a gyülekezetek a Baptista Gyülekezetek Uniójába szerveződnek, amely 1920-ban jött létre, székhelye Bukarestben van.

233 gyülekezetben közel kilencezer testvérünk tartozik a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetségéhez.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!