Rangos díjat kapott Kroó Norbert professzor

1821
Dr. Kroó Norbert

Nemigen találni olyan amerikai elismerést, amelynek az első kitüntetettje egy külföldi lenne. Ez a megtiszteltetés érte Kroó Norbert fizikust, az MTA korábbi főtitkárát, akit tudományos eredményeiért és társadalmi szerepvállalásáért a C. H. Townes-díjjal tüntettek ki. Az elismerést a texasi egyetem (TAMU) Kvantumtudományi és Mérnöki Intézete alapította a Charles Hard Towneshoz hasonló teljesítmények díjazására.

Kroó Norbert professzort a fény területén végzett kutatásaiért ismerték el – a díjat egy korábbi Nobel-díjastól vehette át.

Hazautazása előtt Kroó professzor a bőröndbe tette a díszdobozzal védett elismerést, ami napokkal később érkezett meg. A kissé megcincált csomagban egy papírt talált az amerikai biztonsági szolgálattól – az öt centiméter vastag, 20-25 centiméter átmérőjű ólomüveg felkeltette a hatóság érdeklődését. Megnézték, visszatették.

A fizikus 1958-ban végzett az ELTE fizikus szakán, szilárdtestfizikusként helyezkedett el a Központi Fizikai Kutatóintézetben. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA) ösztöndíjával az Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába pályázott – kétszáz jelentkezőből négyen nyertek –, de csupán Svédországba mehetett. Három éven át a Szovjetunió egyik legfontosabb kutatóhelyén, Dubnában is dolgozott – itt tanulta meg, hogy bizonyos helyzetekben a sarkára kell állnia.

A fizikus a közelmúlt legfontosabb eredményének a szobahőmérsékletű szupravezetés felfedezését tartja. (Az ilyen anyagok elvesztik elektromos ellenállásukat, és kizárják magukból a mágneses mezőt.)

Amikor az erre utaló jeleket észlelte, három napig nem aludt. Álmatlanságának oka, hogy ezt a jelenséget aranyfelületen tapasztalta, pedig ha van, ami rossz szupravezető, akkor ez a nemesfém mindenképpen az. 2015 a fény éve volt, amelynek kezdeményezésében, valamint nemzetközi és hazai megvalósításában Kroó Norbert kiemelkedő munkát végzett.

Megannyi előadást tartott, konferenciák szervezésében vett részt, de az egyéves rendezvénysorozatot akkor tartja majd eredményesnek, ha sikerült a természettudománnyal „megfertőzni” a mai középiskolások egy részét. Örömteli visszajelzés lenne számára, ha a korábbinál többen jelentkeznének fizika- és kémiatanári szakra.

(Eötvös Zoltán cikke nyomán)


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!