Pünkösdi Lélekzendülés

0
405

Pünkösd vasárnapján, 2017. június 4-én egy újabb szép és áldásos ünnep keretében az Egyház születésnapjára emlékeztünk a Kispesti Baptista Gyülekezetben. A 10 órakor kezdődő pünkösdi istentiszteletet a Kispest Tv is közvetítette, így a városrész mintegy 60 ezer lakója is tanúja lehetett a helyi gyülekezet örömének.

Már délelőtt is szép létszámban voltak vendégeink Csepelről, akik bekapcsolódtak az istentisztelet programjába. Délután a csepeli Ében-Haézer evangéliumi gyülekezet ifjúsági gospelének- és zenekara voltak a vendégeink. Míg kora délután a vendég zenészek a „Pünkösdi Lélekzendülés” ünnepi koncertre készültek, addig a gyülekezet egy részével kimentünk a kispesti Templom térre egy kis pünkösdi flashmob/villámcsődület-szerű térzenés éneklésre, így hívogatva az utca népét az esti pünkösdi evangelizációs koncertre.

Innen „imasétában” vonultunk át a kispesti Kossuth térre ugyancsak egy zenés hívogatásra, majd onnan érkeztünk vissza az imaházhoz. A 17 órakor kezdődő „Lélekzendülés” zenés evangelizációra sokakat meghívtunk, ahogy azt Jézus mondta: „Menjetek tehát a keresztutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre. Kimentek a szolgák az utakra, összeszedtek mindenkit, akit csak találtak…” (Máté 22,9–10) Így tettünk mi is ezen a délutánon, meghívva barátainkat, családtagjainkat és ismerőseinket és az utca népét – több-kevesebb eredménnyel.

Isten különös áldását tapasztalhattuk meg ezen a pünkösdön imádságainkra válaszként. A fiatalok lelkes énekei, bizonyságtételei és Sitku Tibor igehirdetése megérintette a hallgatóság szívét. Isten Lelke szállt le ránk, és betöltötte örömmel és hálaadással a résztvevők szívét.

Köszönjük Sitkuné Shönek Márta karvezető és a csepeli ifjúsági énekkar és zenekar felemelő szolgálatát. A pünkösdi evangelizációs gospelkoncert meghallgatható a gyülekezetünk kispestibaptista.hu oldalon található honlapján. Hálásan köszönjük a helyi kispesti nőtestvérek áldozatos és bőséges vendégszeretetét. – Soli Deo gloria!

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

34 + = 41