Piacevole – Murányi Anita dalestje

2723

Murányi Anita éneklésében gyönyörködött a hallgatóság július 19-én este egyházunk székházának dísztermében. A családias hangulatú, közvetlen dalest első felében Schubert, Vivaldi, Bach és César Franck csodálatos egyházzenei alkotásaival telítődött a hallgatóság lelke.

Murányi Anita
Murányi Anita

A második részben Mozart és Mendelssohn dalai csendültek fel. Az énekest Tóth Rita Zsófia orgonaművész kísérte zongorán. Kettőjük egymásra találásának történetére és közös munkájukra is fény derült az énekek közötti beszélgetésben.

Murányi Anita énekes pályáját Kecskeméten a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnáziumban kezdte, aztán színházakban folytatta. Érdeklődése egyre inkább a klasszikus ének felé fordult. Éneklése – amint ezt az esti közönség is tapasztalhatta – hitéről, lelkéről vall: árad a jókedv, a kedvesség és a könnyedség hangjából, ahogy helyénvaló is volt az estnek a Piacevole (kedvesen) címet adni. A különös dinamikával megformált énekek mindegyike magával ragadta a hallgatóság figyelmét, gondolatait és érzéseit.

A kamara dalest a Benczúr 31. Estek programsorozat első rendezvényeként méltó módon indította útjára a 31 programból álló sorozatot, amelyet a Comenius Ház, az egyház kommunikációs osztályának kulturális és lelki projektje rendezett.

Beszélgetés a fellépőkkel
Beszélgetés a fellépőkkel

A Benczúr 31. Estek következő találkozóján, augusztus 16-án 18 órakor Bárányos Edit hívő pszichológus és coach a filoterápia alapú módszerről és gyakorlatról tart előadást, amit konzultáció követ. A programra elsősorban lelkipásztorokat, teológushallgatókat, fiatalokkal és csoporttal foglalkozókat várunk.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!