Pedig mi azt hittük…

0
2043

Az új év első vasárnapját különleges vendéggel ünnepelhettük a székesfehérvári gyülekezetben. Bolyki László (zenész, lelkigondozó, igehirdető, négygyermekes családfő) testvérünk hívott bennünket különleges időutazásra, az emmausi tanítványok történetét elénk hozva (Lk 24,13–35). Tanításának a „Pedig mi azt hittük” címet adta.

Vendégként érkezett hozzánk, egy olyan közösségbe, ahol szinte mindenki hallott már róla, de ő nem ismeri a testvériséget. Mégis, már az alkalom kezdetén szeretettel teli mosollyal pásztázta végig a gyülekezetet. Pedig mi azt hittük című könyve alapján készült a tanításra, s e gondolatot már az elején jól illusztrálta is: azt hitte, eltervezett induló gondolataival fordul felénk, de „újratervezés”-re indította egy látvány. F. Dániel hátán alvó kisfiával gitározott, és így dicsérte az Istent. Valóban megindító a párhuzam, ahogy a mi kapcsolatunk is ilyen lehet Istennel. Mindegy, mikor, hol és mi történik velünk, Isten a mi mennyei édesapánk, biztonsággal csünghetünk rajta, ragaszkodhatunk hozzá.

„Az új múlt titka” – ez lehetne a címe a már említett könyv egymondatos áttekintésének. De hogy is lehetne a múlt új, hisz a múlt azért múlt, mert már régi… A mögöttünk lévő dolgokkal mit lehet tenni, hogyan lehetnek azok újak? Tanulható és tanulandó dolog, hogy Isten tervében helyére kerüljön a múltunk akkor is, ha mi nem tudunk rajta már változtatni. Isten tud!
A Bibliában olvashatunk az emmausi tanítványokról, akiknek a múltjuk, a tapasztalataik alapján, Jézussal járva volt egy jól felépített jövőképük. Erre tették fel egész életüket, feladták érte legszebb éveiket, megélhetésüket. Aztán csalódtak, mert úgy érezték, Jézust követve zsákutcába kerültek. Jézus meghalt… Pedig ők azt hitték…!

Az Emmausba tartó úton egy különleges találkozás tanúi lehetünk. Olyan valakik találkoznak Jézussal, akik korábban már nemcsak találkoztak, de jártak is vele. Mégsem ismerik fel.

Hányszor megeshet velünk is, hogy élünk valaki mellett, mégis újra találkoznunk kell, hogy együtt is lehessünk! Életünk tele van „pedig mi azt hittük” élményekkel.

Az újratalálkozás egy különleges út – megtanulhatunk újra felizzani, és ez az egyik legnagyobb ajándék Istentől. Újra szerelembe esni azzal, aki a társad, az művészet! Az a legnagyobb csoda! Legyen szó Istenről, Jézusról vagy a társadról melletted… újra szerelembe esni a legnagyobb csoda. Erről szól az emmausi tanítványok története is: „Hát nem izzott-e a szívünk?”
A tanítványoknak 12 km gyalogút kellett ahhoz, hogy a kiégettségtől eljussanak az izzó szívig.

Velünk is előfordul, hogy egy rég látott ismerőst nem ismerünk fel azonnal. De a tanítványok három napja még látták Jézust, és most, amikor szembejön velük, mégsem ismerik fel! Nekünk ez ma nem furcsa, mert az evangélium beszámol arról, hogy ezt Jézus előre meg is mondta: néztek, de nem láttok! (Amikor éheztem, jövevény voltam, beteg voltam, börtönben voltam…)

Jézus beszédbe elegyedik a szomorú társasággal. Ők panaszkodnak neki, milyen borzalmas dolgok történtek, és szinte szemrehányóan vádolják az „idegent”, hogy ő az egyetlen, aki erről semmit sem tud. Elmesélik a „pedig mi azt hittük” dolgaik feletti csalódottságukat, a tapasztalataikból gyúrt realitásuk, istenképük bukását. Teljességgel tehetetlenek, döbbentek.

Próbáljuk kicsit a helyükbe képzelni magunkat! Úgy, hogy nem ismerjük húsvét örömüzenetét, a sztori végét! Nekik ott, akkor, az volt a vég! Tényleg nem tudták, hogyan tovább, mindenben csalódtak! Még magukban is… Péter azt hitte, Jézusért még akár a halált is vállalja, végül mégis elárulta. Azt hitte, tud a vízen járni, pedig csak Jézus tartotta fenn. Pedig ő azt hitte…

Isten féltő szeretettel tanítja meg nekünk, hogy aminek össze kell omlania, annak össze kell omlania – utána lehet újat építeni!
A beszélgetés során sem ismerik fel a tanítványok, hogy pont az történt, amiről hallottak is, hogy meg kell történnie. Az evangéliumot beszélik el, de még az igazság sem képes felülírni téves istenképüket. Ézsaiás így prófétált erről: „Hallani fogtok, de nem értitek meg, néztek ugyan, de nem láttok.” (Mt 13,14)

Jézus a golgotai kereszten lefegyverezte a gonosz minden erőit, és így szólt: Elvégeztetett – de a tanítványok úgy érzik: befellegzett.
Onoda Hiroo 30 évig vívott egy olyan háborút, ami már nem létezett. Mi bő 2000 éve tesszük ugyanezt, miközben már rég Elvégeztetett! Pedig mi azt hittük… A hiedelmek hazugságokra épülnek, de az abból fakadó szenvedések valóságosak.

S hogy hogyan kaphatunk új múltat? Hiszünk Jézusnak, aki azt mondja: ennek így kellett történnie. Mindaz, amit siratunk, mert elszúrtuk, elárultuk, elrontottuk: így kellett történnie. Nem helyes dolgok árán is kerülhetünk abba a helyzetbe, ahol a legjobb helyen vagyunk: Isten tervében. A krízisek (nem a bűn!) szükségesek, hogy eljussunk oda. S lesz a kígyóméregből orvosság – a halálból élet: kiégettből izzó szív.

Bolyki László tanítása alapján
Mátrai Magda

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS