Pannonhalmi Zsuzsa kiállítása a Vigadóban

4097

2017. október 30-án került megrendezésre a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében Pannonhalmi Zsuzsa  Ferenczy Noémi-díjas magyar keramikus, érdemes művész „Ég és föld között” PANNON 2017 című kiállítása a Vigadó Galériában.

A kiállítást Kroó Norbert profeszszor, az MTA korábbi alelnöke nyitotta meg. Kroó Norbert méltatásában elmondta, hogy a kiállítás életműkiállítás is egyben, hiszen 40 év 50 alkotását tekinthetik meg a látogatók. Személyesen kötődik az alkotóhoz és az alkotásokhoz.

Egészen különleges, ahogyan Pannonhalmi Zsuzsa beleálmodja alkotásait a tájba. Az elkészült mű illeszkedik a közösség elvárásaihoz, tulajdonságaihoz, a közeghez, a környezethez egyaránt, így válik természetes részévé. A fényárnyék játéka nagyon fontos szerepet játszik a művek megalkotásakor, más és más jelleget mutatnak, ha különböző szögből nézzük őket.

A kiállításon nemcsak a műveket tekinthetik meg a látogatók, hanem magát az alkotás folyamatát. A professzor beszédét a szüleitől tanult üzenettel zárta: Az élet rövid, ezért csak értékes munkát érdemes végezni. A legértékesebb az, amit az ember másokért végez.

A kiállítás megnyitóján kitűnő muzsikával közreműködtek Geiger György Liszt- és Kossuth-díjas trombitaművész, érdemes művész, valamint Maros Éva  Liszt-díjas hárfaművész.

A kiállítás 2018. január 7-ig tekinthető meg a Vigadóban.

Szívből gratulálunk Pannonhalmi Zsuzsa keramikusművésznek!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!