Országos konferenciát rendezett a Magyarországi Baptista Egyház

Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár beszédet mond a konferencián

A letűnt hatalom tartott a nemzeti és vallási tartalmú ünnepektől, ezért augusztus 20-án államalapító királyunk helyett a pártállami alkotmányt kellett ünnepelni – mondta beszédében Hegyi László egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Magyarországi Baptista Egyház országos konferenciáján Tahitótfaluban.

Augusztus 21-én, vasárnap a Tahi Táborban került sor a baptista egyház hagyományos éves találkozójára. Hegyi László helyettes államtitkár köszöntőjében hangsúlyozta, egy olyan alkotmányt kellett ünnepelni negyven éven keresztül, amely intézményesen korlátozta, ellehetetlenítette az egyházak működését. Öt éve azonban olyan alaptörvényünk van, amely állam és egyházak kapcsolatában az együttműködésre helyezi a hangsúlyt, amely biztosítja a vallásszabadságot, és deklarálja a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.

Magyarország kormányának meggyőződése, hogy nemzetünknek és Európának nemcsak múltját határozza meg a kereszténység, nélkülözhetetlen a jövőjében is. Ezért tekinti partnerének az egyházakat, ezért támogatja a templomépítéseket és -felújításokat, a lelkészek munkáját az anyaországban és külhonban egyaránt, és ezért szán jelentős szerepet az egyházaknak a közfeladat-ellátásban is.

Az ünnepen az idei évben is közel ezer baptista gyülekezeti tag vett részt, akiket köszöntött Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos is.

(EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság)

Forrás: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/egyhazi-nemzetisegi-es-civil-tarsadalmi-kapcsolatokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/orszagos-konferenciat-rendezett-a-magyarorszagi-baptista-egyhaz


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!