Országos baptista tanévnyitó

0
797

A Baptista Szeretetszolgálat fenntartásában a 2018/2019-es tanévben szeptembertől országszerte 50 baptista oktatási intézményben közel 15 ezer diák kezdte meg a tanévet.

A segélyszervezet idén hetedik alkalommal tartotta meg országos tanévnyitóját, s már nem először tette ezt a budapesti Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban. Az eseményen mások mellett köszöntőt mondott dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter is, az intézmény öregdiákja.

Az alaptörvényben szereplő Nemzeti hitvallásban rögzített célnak kell utat mutatnia a tanároknak és a diákoknak – mondta az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten, az országos baptista tanévnyitón.

Trócsányi László a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban tartott évnyitón elmondta, hogy a nemzeti hitvallás a célt így rögzíti: „Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában. Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.”

Ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha a közjót tartjuk mindenkor szem előtt, valamennyien ezért munkálkodunk, és szövetséget teremtünk a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között – jelentette ki a miniszter.

A gimnázium volt diákjaként arról beszélt, hogy a tanárok feladata az iskola múltjának megbecsülése, a tudás átadása és számonkérése mellett a fiatalok emberségre nevelése.

A fiatalok a negyven évvel ezelőtti korhoz viszonyítva egy bonyolult, nyitott világban élnek. A közösségi médiatérben minden információ rendelkezésükre áll, szabadon utazhatnak, beszélhetnek, vitatkozhatnak, másként láthatják a világot, mint mi egykoron – mondta Trócsányi László, hozzátéve, hogy a diákok előtt szélesebb kitekintés, nagyobb kihívások és lehetőségek, de veszélyek is tornyosulnak.

Ebben az új világrendben mindenkinek nagyobb a felelőssége, tanárnak és diáknak egyaránt – jelentette ki a miniszter.

Vejkey Imre országgyűlési képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese a többi között azt kívánta a dákoknak, hogy növekedjen felelősségük maguk és ezáltal közösségeik iránt, örömforrásként tekintsenek a tanulásra, mert – mint fogalmazott – „a világra rácsodálkozni, a világot megismerni csodálatos élmény”.

A diákokat köszöntötte Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke és Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője is.

Szenczy Sándor szólt arról, hogy hét évvel ezelőtt mintegy százötven tanulóval vették át az iskolát, jelenleg már mintegy hatszáz diákjuk van.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS