Nappali, ahol a család találkozik

1677

Március elején indul a Baptista Rádió új heti családi magazinja, a Nappali.

A műsor szerkesztője és háziasszonya Révész Szilvi, aki a Szeretetszolgálat szóvivőjeként gyakran ült ugyan a mikrofon túloldalán, most azonban rádiósként debütál. A család, a házasság témaköre nem csak azért áll hozzá közel, mert maga is feleség és 4 gyerek édesanyja, a Family magazin állandó szerzőjeként már évek óta ír a családot, házasságot, gyereknevelést érintő témákról.

Milyen lesz majd a Nappali?

“Szeretnék olyan vendégeket hívni, akik hozzánk hasonló mindennapi emberek, ugyanakkor élettörténeteikben és személyes tapasztalataikban kézzelfogható Isten jelenléte. Szeretném, ha közvetlen hangvételű őszinte beszélgetéseinket hallgatva a hallgatók úgy éreznék, mintha mellettük ülnénk a nappaliban, és egyszerűen megvitatnánk az “élet nagy dolgait” vagy a bennünket foglalkoztató egészen hétköznapi történéseket, kihívásokat. S mivel hitem szerint “a szó elszáll, de az Írás – esetünkben most Isten Igéje- marad”, hétről hétre hozok majd egy igei útravalót, bátorító üzenetet is a Bibliából.” – mondja Szilvi a műsorról.bapti_radio_logo

A kedd délben és szombat délután 17 órától – a keddi adás ismétléseként – felhangzó Nappali állandó rovatai lesznek a Nappali vendég, az Erről beszél a család és az Útravaló.

A műsor első felében kicsit közelebbről megismerhetjük az aktuális vendéget, és életének, elhívásának a kihívásait. Az Erről beszél a család rovatban a vendég által hozott aktuális témát járják majd körül. Végül a Nappali az Útravaló üzenettel zárul.

Kérdéseidet, hozzászólásaidat a nappali@baptistaradio.hu emailcímen várjuk.
Baptista Rádió – a Nappali is “Neked Szól!”


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!