Most sem maradtak érmek nélkül

2154

Április első felében rendezték Szegeden a Diákolimpia országos tollaslabda döntőjét, majd néhány nappal később a fővárosban a nemzeti bajnokságot. A több száz fiatal között sok seregélyesi diák is versenyzett és remek eredményeket ért el.

Szegeden a „B” kategóriások hat-hat meccset játszottak, míg az „A”, azaz nyílt kategóriások a csoportmérkőzéseket követően kieséses rendszerben a főtáblán folytathatták a küzdelmet. A Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai nem vallottak szégyent. Kategóriájában és korcsoportjában Zsuppán András és Szalai Kira második, Deák Barnabás harmadik, Helbig Nick ötödik, Károlyi Napsugár hatodik, Deák Barnabás harmadik helyen végzett. A középiskolás Nagy Márton, az iskola sportegyesületének, a Seregélyesi Pelikán DSE-nek a versenyzője, az egykori tanítvány ugyancsak harmadik lett.

E megmérettetés után egy héttel rendezték az U 15-ösTollaslabda Magyar Bajnokságot Budapesten. Az iskola sportegyesületének színeiben hat versenyző indult, közülük négyen érmet is szereztek. A versenyt a párosok kezdték, s hamar eldöntötték, kiknek kell a másnapi elődöntőkben szerepelni. A fiú és a lány páros is bejutott a legjobb négy közé. Az egyéni meccsek következtek, a csoportokból csak az első juthatott fel a főtáblára.  Egy seregélyesi diák kivételével mindenki elérte ezt, a nyolc közé azonban már csak hárman verekedték be magukat. Ám így is szépen versenyzett Kustán Noémi, valamint hatalmas küzdelemben továbbjutott Deák Barnabás és Nagy Márton is. Végül Deák Dorina és Kustán Noémi egyéniben harmadik, Deák Barnabás első, Nagy Márton második lett, a fiú párosok közül pedig Deák Barnabás és Nagy Márton bizonyult a legjobbnak. Deák Barnabás végzett a legeredményesebben a fiúk közül.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!