Misszióigazgató: Durkó István

5055
MIsszióigazgató

A Magyarországi Baptista Egyház misszió munkájának a vezetője. Támogatja a lelkipásztorokat, vezetőket és a gyülekezeteket a missziós munkákban, valamint irányítja a missziós bizottságokat, szolgálatokat.

Keresztyén szülők gyermekeként 1965 – ben született Békésen. Középiskolai tanulmányai alatt, tizennyolc évesen tért meg, majd 23 évesen Isten elhívta a szolgálatra. Először ifjúsági lelkipásztorként szolgált szülővárosában, majd 2003-ban Budaörsre költözött és munkatársaival új gyülekezetet alapított. Lelkipásztori szolgálata mellett folyamatosan részt vett közegyházi munkákban. Missziókerületi alelnök, ifjúsági munka országos vezetője, valamint a gyülekezetplántáló szolgálat országos vezetője is volt. Teológiai tanulmányai során BA, valamint MA végzettséget szerzett. Az elmúlt években több civil szervezet és missziós társaság munkájában, valamint új gyülekezetek alapításában is szerepet vállalt.

Feleségével Máriával, valamint  Debóra és Ruben nevű gyermekeivel Budaörsön élnek.  A missziói igazgatói munkáját 2012. június 1-óta végzi, mellette a budaörsi Kőszikla Baptista Gyülekezet lelkipásztora.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!