Mi történt a kereszten?

0
1262

Az történt ott, hogy az emberré lett Jézus Krisztusban Isten elvette, eltörölte bűneinket, egész emberi visszásságunkat, gőgösségünket, engedetlenségünket, lázadásunkat, hamisságunkat, ezt az egészet, amivel mi mindnyájan folyamatosan vétkeztünk ellene, amellyel egymásnak és saját magunknak az életet nehézzé és nyomorúságossá tettük. Jézus Krisztusban úgy elvette, hogy az többé nem tartozik hozzánk, hogy mögöttünk van, és így őbenne a hosszú éjszaka után mindnyájunknak a nappalt, a hosszú tél után a tavaszt hozta el.

Ez úgy történt, hogy Isten a gonosz teljességét önmagára vette, a bűneinket a sajátjává tette, szeretett Fiában magát mint gonosztevőt állította oda, engedte, hogy vád alá helyezzék, elítéljék, és hogy az életből a halálba vigyék. Így, miközben Jézus Krisztusban odaadta magát, a világot kibékítette magával, és így mentett meg és szabadított meg minket örök országában való életre. Terhünket rólunk levette, miközben annak teljes súlyával magát terhelte meg. Ő, az ártatlan lépett a mi helyünkre, a bűnösök helyére.

Anzelm, a középkor nagy angolszász teológusa híres könyvében (Cur Deus homo? – Miért lett Isten emberré?) így írja le Jézus Krisztus kereszthalálának szükségességét:

Az ember bűne, istenellenes lázadása olyan nagy volt, hogy Isten szentsége előtt megsemmisült volna, ha valamiképpen nem talál bocsánatot bűnére. Mivel önmaga képtelen megtisztulni, Isten döntött úgy, hogy Fiában emberré lesz és engesztelést szerez a bűnre, hogy az ember megtisztulva állhasson Isten elé. Már az Ószövetségből tudjuk, hogy kiengesztelés nélkül nincs bűnbocsánat.

A keresztre feszítést természetesen sohasem szabad elválasztanunk Jézus Krisztus testet öltésétől és feltámadásától. Halála nem érte volna el célját, ha azt nem előzi meg egyedülálló születése, és nem követte volna egyedülálló feltámadása. Csak az Isten-ember halhatott meg bűneinkért, és csak a feltámadás érvényesíthette halálát. Pál apostol figyelemre méltóan tesz bizonyságot erről, amikor egymáshoz kapcsolja a három eseményt:

Egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és ember között, az ember Krisztus Jézus, aki váltságul adta önmagát mindenkiért. (1Tim 2,5–6)

Ebben az egy mondatban Jézus Krisztust „közbenjárónak”, „embernek” és „áldozatnak” nevezi, hiszen testet öltve emberré lett, áldozatként halt meg, és feltámadása után úgy ment fel a mennybe, mint égi közbenjárónk.

Mindazonáltal, bár egyik sem éri el a célját a másik kettő nélkül, a halál az, amely központi helyet foglal el. A születés ugyanis előretekint és készül rá, a feltámadás pedig visszatekint rá és érvényessé teszi.

P. T. Forsyth amerikai teológus The cruciality of the cross című művében a következőket írta:

Számunkra Krisztus az, ami a keresztje. Mindaz, ami Krisztus volt a mennyben vagy a földön, benne van abban, amit ott tett… Nem érted meg addig Krisztust, amíg nem érted az ő keresztjét.

Végül álljon itt János apostol Lélektől ihletett megfogalmazása:

Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. (1Jn 4,9–10)

Megosztás