Megérkezett Kárpátaljára az adomány

1914

November 11-én, pénteken átvették Kárpátalján azokat az adományokat, amelyeket a Karitatív Tanács tagszervezeteként részben a Baptista Szeretetszolgálat juttatott el a határon túli rászorultakhoz.

A kamionokból álló konvoj november 9-én, szerdán reggel indult útnak Budapestről a Baptista Szeretetszolgálat és más segélyszervezetek adományával, a szállítmányt Soltész Miklós államtitkár búcsúztatta el Budapesten a sajtó munkatársai előtt. Az eseményen ott voltak Ukrajna nagykövetasszonya mellett a Baptista Szeretetszolgálat vezetői is. A járművek egy része a hivatalos formaságok elintézése után Beregszászra, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Diakóniai Irodájának katasztrófavédelmi központjára érkezett, az egészségügyi segély, közöttük a Baptista Szeretetszolgálat tíz kórházi ágyával Kárpátokon túli területekre indult tovább. Beregszászon pénteken kora délután vette át az adományt Leco Sándortól Mészáros Tibor, Técső városának alpolgármestere.

– Városunk 2011 óta ápol testvérvárosi kapcsolatokat Váccal, segítségkérő levelünket annak idején az ottani a polgármesteri hivatalhoz címeztük – mondta Mészáros Tibor. – A 23 ezres lélekszámú técsői kistérség két iskolatáblát, hatvan padot, hat számítógépet kapott, ezeket az eszközöket a kistérség hét iskolája között osztjuk szét.

Técsőhöz három falu csatlakozott, így alakult meg a kistérség. A népességnek nagyjából a negyedrésze magyar, de jellemző, hogy nagyon sok a „vegyes” család. Egy magyar nyelvű általános iskola és egy gimnázium segíti a megmaradást Kárpátaljának e szögletében, ahol az életet a napi megélhetés gondjai mellett félszáz család számára a háborúban szolgáló fiúért, férfiért való aggodalom is nehezíti.

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!