Még negyven nap

jónás könyve 3. rész

0
119

Jónás történetére gondolva leginkább az engedetlen próféta jut eszünkbe. Egy hajó, amely viharba keveredik, és a történet, amely azzal végződik, hogy Jónást a tengerbe dobják. Megjelenik előttünk a hal képe is, amely végül a szárazra veti az Isten elől menekülőt. Halljuk a könyörgő szavakat, egy kétségbeesett ember bűnbánó fogadkozását, akinek imádsága eljut az Isten trónjáig.

Megfogadom, teljesítem – hallatszik immár az alázatosan suttogó, engedelmes szó. És amikor másodszor is elhangzik az isteni parancs, hogy indulj, immár Jónás harsogó kiáltását visszhangozzák Ninive házainak ormai. Amint a nagyváros utcakövein ütemesen koppannak a próféta léptei, az ablakokon át is beszűrődik a kegyetlen szó: Még negyven nap, még negyven nap.

Először talán csak az egyszerű niniveiek szívét dobbantotta meg a félelmetes jövendölés, de ahogy Jónás egyre közeledett a belváros felé, futótűzként terjedt tovább a hír, és szájról szájra mondogatták: Még negyven nap, még negyven nap.

Mintha a rossz hír keltette félelem nemhogy bezárta volna a gazdag házak ablakait, hanem amerre zengett a kiáltozó próféta hangja, úgy nyiladoztak a kíváncsiskodó emberek bezárt ablakainak spalettái. És a fennszóval hangzó üzenet felé kinyíltak az ablakok mögött hallgatódzó niniveiek szívei is. A hír hallatán feszülten álltak, és dobogó szívük is erre az ütemre vert: Még negyven nap, még negyven nap.

És amikor szinte már egyetlen hangos kiáltástól zengtek Ninive utcái, a hangos prófétai szót a király aranyozott trónja is visszhangozta: Még negyven nap, még negyven nap.

Nem akadt a nagyvárosban egy sem, aki cáfolni akarta volna ezt a jövendölést. Tudták, szívükben nagyon is tudták, hogy igaz szó csendül a ninivei köveken. Bűnöktől besötétült szívük ráismert Isten igaz szavára. Megérezték a kegyelem meleg sugarát, amely utolsó esélyként hatolt be egészen a szívük mélyébe. Az utolsó pillanatban engedni látszott kőszívük hidegsége, és mindenképpen el akarták fogadni az Isten kegyelmét. Előkerültek a zsákruhák, mert elhitték, hogy: Még negyven nap, még negyven nap.

A hatalom nem szédítette meg a királyt, hanem ő is belátta Jónás üzenetének igazságát. És ha valakinek, neki tényleg tudnia kellett, hogy bűnös város Ninive. Az alázat jeléül leszállt a trónról, levette királyi ruháját, felvette ő is a zsákruhát, és hamuba ült. Ninive királya is megértette a szörnyű jövendölést: Még negyven nap, még negyven nap.

Követték őt a főemberek, és elhatározták ők is, hogy meghajolnak az Isten előtt. Kihirdették, hogy minden ninivei ember és az ő vagyonuk, az állatok is böjtöljenek, ne egyenek, ne igyanak. Jónás pedig csak kiabált, hirdette az isteni szót, amíg mindenki meg nem hallotta: Még negyven nap, még negyven nap. Azt hirdette, hogy térjenek meg, kiáltsanak Istenhez, vallják meg bűneiket. Ne legyen tovább hamis út, erőszakos cselekedet. Az egykor Isten városa legyen ismét az Istené. Erről beszélt Jónás, mígnem elcsendesedett a város. Már csak a próféta hosszú léptei koppantak tompán a köveken. Néhol halk zokogás hangja szűrődött ki a kitárt ablakokon át, és a bűnbánat könnyei feljutottak az Isten dicső trónjáig. Mire eljött a negyvenedik nap, megszületett Isten döntése is:

„Megbánta, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg.”

Kedves Olvasóm: Tudod-e, hány napod van még? Van-e zsákruhád? Kész vagy-e azt felvenni a kiáltó szóra? Tudod-e, hogy Isten ma is kész a megbocsátásra?

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS