Krisztus rajtunk keresztül a cigányok között

A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet a legrászorultabbak között

3561

A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet szolgálatával folytatódik a cigány emberek között végzett baptista szolgálatokat bemutató rovatunk.

Személyes örömünket szeretném megosztani, amikor ezeket a sorokat írom, ahogy látjuk beérni a missziós munka gyümölcsét… A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet élete a ’90-es évek végétől napjainkig folyamatosan élénkült meg, és mára már jelentős szerepet vállal Miskolc város társadalmi életében, úgy az oktatásban, mint a szociális területen. A legrászorultabbak felé szolgálunk.

A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet – korábban Diósgyőri Baptista Gyülekezet – közel 120 éves egyházi múltra tekinthet vissza. Gyülekezetünk 2011 szeptemberétől közoktatási megállapodást kötött Miskolc város önkormányzatával azzal a szándékkal, hogy a város egyik leghátrányosabb helyzetű iskolájának fenntartását átvegye, ezzel a vasgyári környék szegény tanulóit, családjait segítse, valamint a szegregált Lyukó-völgyben élő emberek helyzetén lehetőség szerint javítson. Intézményünk, a Nyitott Ajtó Baptista Iskola óvodával, általános iskolával és szakképző iskolával is rendelkezik, mert arra törekszünk, hogy hároméves kortól a munkába állásig egyengessük nehéz sorsú gyermekeink pályáját. Eredményes nevelésükhöz, oktatásukhoz speciális feltételekre van szükség, több pedagógiai asszisztensre és szociális munkásra.

Rendszeresen igyekszünk ruha- és élelmiszer-adományokkal segíteni az iskola kötelékébe tartozó legrászorultabb családokat. Évről évre tapasztaljuk a miskolciak adományozói kedvét, például a 2014. évben 830 kg tartós élelmiszert tudtunk összegyűjteni támogatóink segítségével.

A Nyitott Ajtó Baptista Gyülekezet EJSZ fenntartásában működő intézményekben 80%-ban hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyermekek tanulnak. A gyermekek nyomorból, kilátástalanságból, bűnözésből, uzsorakamatból, prostitúcióból, szerencsejátékból, börtönviselt családtagok közül, horrorfilmek, pornográfia világából, zaklatott környezetből jönnek hozzánk. Ezért szükség van a feltétel nélküli szeretet, a keresztény értékrend, Krisztus bemutatására, nagy fokú törődésre, odafordulásra, biztonságérzet és feszültséglevezetés biztosítására, állandó motiválásra, készség-, képesség- és tehetségfejlesztésre, újabb és újabb esélyre és sok-sok élményre. Elengedhetetlen természetesen a családokkal való szoros kapcsolat és az ő támogatásuk.

Arra törekszünk, hogy a gyermekeket hároméves koruktól egészen a munkába állásig segítsük, hátrányos helyzetük ellenére szakmát szerezzenek és teljes értékű életet éljenek. Szakképző iskoláinkban elsősorban lehetőségeinknek megfelelő hiányszakmákra képezzük tanulóinkat.

Intézményeink – Miskolcon, Edelényben, Lakon – stabilan működnek, ünnepségeink kiemelt színfoltjai a Szimfónia program keretében működő fúvósaink, akik hétről hétre szépen fejlődnek. A befektetett energia meghozza gyümölcsét, hisz rendszeresen kapnak meghívásokat különböző rendezvényekre, időnként városiakra is. A közelmúltban került bemutatásra a Duna Tv szervezésében a Rézangyalok című dokumentumfilm, amely iskolánk diákjai közül néhány család életútját kíséri végig egy szakaszon, illetve a zeneoktatás hatásait is bemutatja a hátrányos helyzetű családok életében.

Diákjaink kiemelkedő eredményeket érnek el a birkózásban, köszönhető ez a napi edzéseknek, a sok edzőtábornak, és nem utolsósorban annak az elhivatott személynek, aki nemcsak szakmailag készíti fel őket, hanem lelkileg is. Horváth Gyula testvérnek köszönhetjük, hogy az iskolai birkózáson túl egy kis roma gyülekezet is működik Miskolcon.

Nagyon örülünk annak, hogy minden intézményünkben van bibliaismeret-oktatás, sőt óvodásainkkal bábcsoportunk hétről hétre megosztja az evangéliumot a legkülönbözőbb témák szerint. Továbbra is rendszeresen szervezünk alkalmakat tanárainknak, dolgozóinknak, amikor gyülekezetünk vendégül is látja őket. Ezek az alkalmak nagy kihívást is jelentenek, hogy minél hatékonyabban megoszthassuk hitünket.

Pilléreknek tartjuk az Istenbe vetett hitet, a Biblia ismeretének oktatását, áhítatok szervezését. A köznevelésben különböző módszereken keresztül kell dolgoznunk. Hangsúlyt kell fektetnünk a művészet, a kultúra, a roma identitás erősítésére, a sportra, a zenei programokra. Tervezzük a kollégiumprogram kiteljesedését (országosan kilenc projektben), innovatív fejlesztéseket, más bajba jutott iskolák segítését, az elhivatott személyek beállítását a misszióba, új cigány gyülekezetek megalakulását. Mindent Isten dicsőségére!

A szociális segítségnyújtást az Arany Híd Házi Segítségnyújtó Szolgálaton és az Arany Kanál Szociális Étkeztető Szolgálaton keresztül végezzük. Lehetőségeink igen korlátozottak, hisz nappali ellátással és bentlakásos intézménnyel kellene még kiegészítenünk szolgáltatásainkat, de ez egyelőre a jövő titka és kapacitás kérdése.

Házi segítségnyújtásban naponta közel 800 főt látunk el, a szociális étkeztetésben pedig naponta 2200 adag ebédet osztunk ki. Ezen a területen saját konyha kialakításában is gondolkodunk. Mivel a panaszok gyakran a minőséggel és az adagmennyiséggel kapcsolatosak, ebben látjuk a továbbfejlődést.

Folyamatosan imádkozunk a gyülekezettel azért, hogy olyan jellegű fejlesztési tervek szülessenek, amelyek az ellátottak és dolgozóink javát szolgálják.

Pár éve alakult ki az a gyakorlat, hogy a dolgozóink számára rendhagyó istentiszteleteket tartunk Edelényben, Tiszaújvárosban és Miskolcon negyedévente, ahová a gyülekezet tagjai is elkísérnek és szolgálnak. Ilyenkor az igei bátorításon és a bizonyságtételeken túl vendégül is látjuk dolgozóinkat.

Nemcsak az alkalmazottak felé szolgálunk, hanem Komáromy Károly lelkipásztor és Kazincbarcikáról a Szabó lelkész házaspár bevonásával ellátottainkról lelkileg is igyekszünk gondoskodni. Köszönjük szolgatársaimnak áldozatkészségüket! Mivel tevékenységünk főként elmagányosodott idősek között zajlik, lelkigondozásuk során gyakran tapasztaljuk, hogy a szellemi töltekezésre is igen nagy szükség és igény van. Például több mint 800 ellátottunk kérte a Mai Ige áhítatos kisfüzet beszerzését, amit naponta olvasnak vagy a gondozók olvassák fel nekik.

Megható, amint meglátogatásukkor imatémáikat – akár egészségi állapotuk miatt, akár családtagjaikért – megosztják velünk.

Fontosnak tartjuk, hogy szellemileg is növekedjünk, ezért dolgozóinknak önkéntességi alapon bibliaórák megszervezésében gondolkodunk. Reménységünk, hogy a mennyei Atya, aki eddig is megtartott minket ebben a munkában, ezután is kirendeli a szükséges anyagi és lelki erőforrásokat.

Mindenkinek köszönjük, aki munkánkat valamilyen formában segíti, rendszeresen imádkozik értünk, együtt örül a lelki gyümölcsöknek, sikereinknek, és bátorít a kudarcok idején. Istené legyen a dicsőség!

Bódis Sámuel
lelkipásztor

  • Várjuk azoknak a gyülekezeteknek a jelentkezését, akik készek fogadni egy-egy cigány szolgálócsoportot, amikor is a testvérek kölcsönösen jobban megismerhetik egymás életét, szolgálatát.
  • Ugyanígy szívesen várjuk a cigány gyülekezetekbe is nem cigány testvérek alkalmi és/vagy rendszeres szolgálatát.
  • Cigánymissziós szolgálatunkra kérjük a testvérek ima-, erkölcsi és anyagi támogatását.
  • És várjuk szeretettel azokat, akik elhívást éreznek ebbe a nem egyszerű, de annál csodálatosabb misszióba. www.ciganymisszio.baptist.hu

Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!