Karácsonyi vendégvárás

2531

A tuzséri Baptista Roma Gyülekezet, immár sokadik alkalommal rendezte meg karácsonyi műsorát. A gyülekezet kereteiből kilépve, első alkalommal 2017. december 20-án a helyi Művelődési Házban került sor a karácsonyi műsorunk megrendezésre, így lehetőséget adva, hogy a faluból többen is eljöhessenek meghallgatni a karácsony üzenetét.

A településről közel 140-en vettek részt a karácsonyi gyermekműsorunkon, szülők és gyermekek, fiatalok és idősek.

Hálásak vagyunk Istennek azért, hogy szeptembertől gyermekalkalmainkon 35-40 gyermek vesz részt és ifjúsági alkalmainkra közel 20 fiatal jár rendszeresen. A karácsonyi műsorunk jelentős részére a gyermekek és fiatalok készültek, jelenettel, énekkel és verssel. A gyermekek izgalommal és nagy várakozással készültek az ünnepi programra. „Békefi Pál: Karácsonyi vendégvárás” című jelenetét adták elő, melynek a főüzenete abban segít, hogy elgondolkozzunk, mi van a szívünkben: az ajándék az anyagiak a karácsony fényei vagy Isten feltétel nélküli szeretete irántunk?

Ahhoz, hogy megértsük a karácsony igazi tartalmát a készülődésben, várakozásban, ebben a Lukács 2,11 igeverse segít: „Üdvözítő született ma néktek, a ki az Úr Krisztus a Dávid városában.”

Meláth Attila meghívott baptista lelkipásztor szintén a karácsony igazi üzenetét osztotta meg, melyben az Isten irántunk való feltétlen szeretetéről beszélt. Ez a megelőző szeretet nem másoktól várja, hogy szeressen, hanem arra mutat rá, hogy nekünk kell kezdeményeznünk és szeretettel fordulnunk másokhoz, ahogy Isten is teszi velünk. A karácsonyi vendégvárás kapcsán, ahogy Jézus születésekor, úgy a mai bűnös helyzetünkben is mi emberek, hajlamosak vagyunk kihagyni, kiszorítani életünkből Jézust, az Isten Fiát. Aki viszont kész helyet adni, sőt átadni az életét Krisztusnak, az megkaphatja a legnagyobb ajándékot, aki maga a Megváltó és Szabadító.

A karácsonyi műsorunk végén a Váci Baptista Gyülekezet által készített cipős dobozokkal ajándékozhattunk meg közel 100 gyermeket. Ezúton köszönjük a váci gyülekezet adakozó lelkületét, és kívánjuk a gyülekezetük életére Isten áldását!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!