Jótékonysági gyermeknap gála

1471
Radics Gigi

A Baptista Szeretetszolgálat idén is megrendezte a már elmaradhatatlan jótékonysági gyermeknap gálát. A rendezvényen közel ezer gyermek élvezhette a nem mindennapi show-műsort, s tapsolhatott kedvenceinek.

Az esemény egyik fő támogatója, a Főpolgármesteri Hivatal képviseletében tiszteletét tette a rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes asszony, aki mindazon túl, hogy megköszönte a gála létrejöttét, üdvözölte a nyári szünetre váró kicsiket és nagyokat, hasznos és kellemes időtöltési lehetőségeket kínált a jelenlévőknek.

A remek hangulatú eseményen többen is megénekeltették a nézőket: Radics Gigi, Farkas Zsolti és az MDC zenekar frontembere, Maykee is legnagyobb slágereivel kedveskedett. A jövő nagy tehetségeinek is tapsolhattunk, ugyanis a baptista oktatási intézmények idei Gyöngyhalász vetélkedőjének – ének kategóriában – két első helyezettje, Tóth Cintia és Tőkés-Bodor András megcsillogtathatta énektudását. Mindezek mellett Gyulai Krisztián tízszeres magyar fitneszbajnok akrobatikus elemekkel tarkított bemutatóval készült. A program második felében Magyarország első számú utazó show-jának szereplői, a Mr. Gerald Show tagjai biztosították a remek hangulatot és a nem mindennapi izgalmakat.

A show végén a Hotelmix Marketing Group Kft. nagyvonalú felajánlásának köszönhetően egy kétszemélyes wellnesshétvége találhatott gazdára a közönség körében. A rendezvényről azonban senki nem távozhatott üres kézzel: a Coca Cola HBC Magyarország jóvoltából ásványvízzel, míg a Rauch Hungária Kft. hozzájárulásával gyümölcslevekkel tudták csillapítani szomjukat a jelenlévők a tikkasztó hőségben.

Minden támogatónknak, jelenlévőnek és fellépőnek köszönjük a részvételt!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!