Időtlen reformáció

2066

Szeptember 21-én került sor az Újpesti Polgármesteri Hivatal gyönyörű dísztermében az „Időtlen reformáció, a reformáció 500 éves jubileuma” elnevezésű emlékülésre, valamint az azt követő fogadásra. Az ünnepélyes alkalomra a Magyar Kormány által létrehozott Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa is ellátogatott, s megnyitotta a programot.

A csütörtök délutáni rendezvény Újpest alpolgármesterének köszöntésével vette kezdetét. Dr. Zsigmond Barna Pál megköszönte a protestáns gyülekezeteknek, hogy együttműködésükkel sikerült létrehozni ezt a gazdag programot, valamint kitért a reformáció fontosságára is. Elmondta, hogy a reformáció több, mint egy felekezeti folytonosság vagy örökség. A reformáció egy lenyűgöző kulturális hagyomány, egyetemes és európai örökség, ami pedig a legfontosabb, hogy a magyarság egyik legbecsesebb értéke. Az emlékév jó alkalom arra, hogy felidézzük a kereszténység és ezen belül a protestantizmus nemzeterősítő, nemzetmegtartó erejét. Újpest egy ökumenikus kerület, ahol hagyománya van a megértésnek, a felekezetek békés egymás mellett létezésének.

Az alpolgármester szavait követően a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa, dr. Hafenscher Károly nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt, aki dr. Zsigmond Barna Pálhoz kapcsolódva elmondta, hogy a reformáció Európa ügye is. Mindannyian érintettek vagyunk. Ötszáz évvel ezelőtt egy egyszerű szerzetes, egy – akkor még nem híres – kisvárosi egyetem professzora vitába szállt korával és környezetével. Érezte, hogy megújulásra van szükség. Mindennek a hit volt a kiindulópontja – mondja Luther. Ha a hit dolgait rendezni tudjuk, akkor tudjuk rendezni emberi kapcsolatainkat. Ez a megújulási mozgalom félezer éve tart, s az élet számos területét érintette. A család, a társadalom, a vitakultúra, a gazdaság, a munkaerkölcs és a hivatástudat. Ezeket mind-mind gazdagította a reformáció. – mondta a miniszteri biztos.

A köszöntőt, valamint a megnyitót követően kezdődtek el az előadások. Az első megszólaló Solymár Péter volt, akinek „Az újpesti protestáns felekezetek reformátori üzenetei” című előadását Szabó László „A reformáció gyakorlati teológiája” elnevezésű összefoglalója követte. A harmadik, egyben utolsó előadást Várady Endre tartotta, aki a reformáció bibliai örökségéről beszélt a jelenlévőknek. A megszólalók között a Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium, továbbá az Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola diákjainak zenés produkcióit hallgathatta a közönség.

Forrás: http://reformacio2017.hu/2017/09/22/idotlen-reformacio-a-reformacio-500-eves-jubileuma/


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!