Hol van az egyház, amikor fáj?

0
1355
Philip Yancey: Hol van Isten, amikor fáj? Fotó: Antal Saci

2018 októberében Magyarországon járt előadói körúton a Harmat Kiadó meghívására az egyik legismertebb és legbefolyásosabb keresztény író, újságíró, Philip Yancey. A szerzővel és feleségével kommunikációs osztályunk munkatársa, Kovács Viktória beszélgetett.

Kovács Viktória: A múlt héten Ukrajnában, majd Fehéroroszországban, Minszkben járt egy konferencián (Elhívás. Hit. Hatás.). Az olyan posztkommunista területeken, ahol erős a helyi ortodox egyház, és a protestánsok száma 2-3%, milyen lehetőségei vannak az evangéliumi szolgálóknak, van-e számukra elegendő tér, van-e fogadókészség az emberek részéről?

Philip Yancey: Hm, ez jó kérdés. A konferencia, amin részt vettünk, arra volt kihegyezve, hogy a hitnek milyen hatással kell lennie a szakmai tevékenységre és azon keresztül a társadalomra. Amikor Jézus példázatokat használ, sokszor kis dolgokat vesz elő, például kis mennyiségű só, amely megízesíti az ételt, kis mennyiségű kovász, amely megkeleszti a tésztát. Azt is mondja, hogy Isten országa olyan, mint a kicsiny mustármag, ami az egyik legkisebb a magok közül, de a földbe kerülve elhal és nagy fa nő ki belőle, amelyre aztán az ég madarai fészket tudnak rakni. Ukrajna eléggé hátul áll az interneten is elérhető listákon (pl. Transparency International), amelyek a korrupciót, a nőkkel való bánásmódot, a környezetvédelem kérdéseit, a szociális hálót vizsgálják. Ha a Google-ban megnézzük, kik vannak a lista elején, ott a skandináv országokat találjuk. Amikor először Skandináviában jártam, mély benyomást tett rám, hogy mennyire vigyáznak a környezetre, becsületesek, társadalmilag érzékenyek. Azon az úton olvastam egy könyvet az európai történelemről, és ebben az állt, hogy 250 éven át az imádságok a következő mondattal fejeződtek be: „Uram, őrizz meg minket a vikingektől! Ámen!” Tehát mi az, ami megváltozott Svédországban, Norvégiában, aminek a következtében ezekből a rabló, pusztító törzsekből tiszta, becsületes nemzet lett? Pontosan az történt, amit Jézus mondott, hogy miután a kicsiny mag földbe került, fa lett belőle, és az ég madarai fészket raktak. Amennyire én tudom, jelenleg Skandináviában csak egy kisebbség hisz Istenben, jár templomba, de mégis, az evangélium értékei áthatották az egész ottani társadalmat. Nemrég a zsinagógában jártunk, és ha azt a kérdést nézzük, hogy egy kisebbségi kultúra milyen hatással tud lenni az egész társadalomra, nézzük meg a zsidóságot. Egy ország kivételével a zsidók mindenütt a világon kisebbséget képeznek, mégis a világ összlakosságának kevesebb mint 1%-át kitevő zsidók nyerték el a Nobel-díjak 10%-át. De keresztény közösségeket is tudnék példaként felhozni, akiknek a hatása átjárja a társadalmat. Ukrajnában az én felhívásom az ottani üzletemberekhez az volt, hogy mutassanak az országukban egy alternatív utat, ne fizessenek kenőpénzeket, rendesen adózzanak stb.

Philip Yancey válaszol Kovács Viktória kérdéseire, tolmácsol dr. Bukovszky Ákos külügyi szaktitkár. Fotó: Antal Saci

K. V.: Az egyik könyvében írja, hogy meghívást kapott a hajdani Szovjetunióba az akkori csúcsvezetőktől, mert rájöttek, hogy talán mégiscsak szükség van Istenre, valamivel be kellene tölteni a kommunizmus bukása utáni űrt. Nagy reményekkel jött el akkor. Megvan-e még ma is a reménye, hogy egyszer változik valami vezetői szinten?

Ph. Y.: Csúcsvezetői szinten valószínűleg nem. De volt idő, amikor nagy nyitottság volt. Fehéroroszországban találkoztam valakivel, aki a moszkvai keresztény egyetem egyik alapítója és rektora volt. Ez az egyetem 25 éven át működött, végül be kellett zárni a vallással kapcsolatos korlátozások miatt. Azt gondoltam, hogy az illetőt ez mélységesen lesújtja, hiszen az egész életét tette fel erre, és mindent elveszítettek, épületet, munkát – ám ő másként látta a helyzetet, valahogy így: kinyílt az ajtó, ők beléptek rajta, elvetették a magokat, és majd Istenre tartozik, hogy ez hogyan és mikor hoz gyümölcsöt. Egyébként úgy hiszem, hogy az evangélium nem felülről lefelé terjeszkedik, hanem fordítva, alulról fölfelé. Ezen a konferencián találkoztunk több száz ilyen emberrel, akik az evangélium elkötelezettjei, és épp ezt az alulról fölfelé építkezést végzik. Kínában is tarthattam előadást, és mint tudjuk, itt és most, a jelenben, tehát az én életemben történik a világtörténelem legnagyobb ébredése. 1950-ben egyszerre 7000 misszionáriust zavartak el az országból, és ha akkor megkérdeztek volna, mi a reményem Kínával kapcsolatban, nem sok pozitívat mondhattam volna. A misszionáriusok távozása után történt, hogy az egyház 2-3 millióról 80 millióra növekedett. Tehát van reménységem, csak nem a láthatókra alapuló reménység ez, hanem Isten akarata valósul meg.

K. V.: Ma láthatunk egyfajta törekvést arra – főleg a közép-európai országokban, köztük Magyarországon is –, hogy Európát visszatérítsék a keresztény gyökereihez. Mondhatjuk úgy is, hogy kétféle világnézet harcol egymással. Mit gondol arról, hogy ez megvalósítható-e egyáltalán, és jó lenne-e, ha megvalósulna?

Ph. Y.: (nevet) Ha 380 előtt éltem volna, és látom, hogy a keresztényeket odadobják az oroszlánok elé, üldözik és gyilkolják őket, majd valaki azt mondja, hogy a császár, Nagy Konstantin hamarosan a kereszténységet teszi államvallássá, akkor biztosan nagy lelkesedéssel fogadtam volna ezt a hírt. De visszatekintve azokkal az egyháztudósokkal értek egyet, akik azt vallják, hogy ez volt a keresztény egyház legnagyobb tévedése. Vagyis a szoros kapcsolat létrehozása az államhatalom és az egyház között. Addig az emberek az otthonokban, házaknál jöttek össze, majd hirtelen egy nagy lépéssel a katakombákból a bazilikákba kerültek át, amelyek császári pénzekből épültek föl. Ez óriási kísértés, de tény, hogy ettől az egyház jellege megváltozott.

K. V.: Mi is beszéltünk ezekről a teológián.

Ph. Y.: Ha elmegyünk a Vatikánba, és szétnézünk, látjuk a gazdag épületeket, látjuk az egyházi vezetők öltözködését, a címeket, rangokat, amiket viselnek, ezek mind olyan jellemzők, amelyeket az államhatalomtól vettek át. Ezt követően aztán az egyház is államhatalomként kezdett fellépni a keresztes hadjáratokban, az inkvizícióban. Az én országomat is részben olyan emberek alapították, akik az ehhez hasonló egyház által alkalmazott erőszak miatt menekültek. Az Egyesült Államokban a baptistáknak kulcsszerepük volt az állam és egyház szétválasztásában. Mivel a baptisták diszkrimináció áldozatai voltak, ezért szigorúan kőbe kellett vésni a jogi garanciákat, amelyek biztosították az állam és az egyház elkülönülését. Biztos vagyok abban, hogy például az ortodox egyház a mai Oroszországban azt mondja, hogy most sokkal jobb dolguk van, mint korábban, hiszen akkor templomokat zártak be, papokat öltek meg. Ma Putyin szereti az egyházat és épít nekik templomokat. De a baptisták, pünkösdiek és mások egészen másképp élik meg a helyzetet, mert az ortodox egyház – államegyház lévén – az államhatalommal együtt nyomja el őket. Tehát azt tanították neked is, hogy a kereszténység államvallássá tétele hiba volt?

K. V.: Arról beszélgettünk, hogy ezzel felhígult a kereszténység, sok lett a látszathívő, akik a hatalom birtoklásának érdekében mutatták magukat kereszténynek.

Ph. Y.: Igen, ez valóban így van…

Philip Yancey-interjú. Fotó: Antal Saci

K. V.: Rengeteget utazott, rengeteg szenvedést, igazságtalanságot látott az élete során. Nem okozott ez önben csalódottságot Isten iránt? Ha igen, hogyan oldotta fel?

Ph. Y.: Nem okozott csalódást, inkább szomorúságot. Együttérzést váltott ki belőlem a szenvedők látványa. Jézus is nagyon egyértelműen figyelmeztette a tanítványokat, hogy sok próbán, nyomorúságon kell átmenniük, és sokuknak valóban a halállal is szembe kellett nézniük. Ezzel szemben Jézus azt mondta, hogy azért imádkozzunk, hogy legyen meg Isten akarata. A Miatyánkban is benne van, hogy legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. A szenvedéssel kapcsolatos leírás legvilágosabban talán a 2Kor 1-ben található. Itt arról van szó, hogy nekünk – akik ismerjük a minden vigasztalás Istenét – kell ezt a vigasztalást továbbadnunk azok számára, akik szükségben vannak. Egyszer egy rádióinterjúban azt kérték, hogy egy mondatban feleljek arra a kérdésre: „Hol van Isten, amikor fáj?” [Philip Yancey legújabb magyarul megjelenő könyvének a címe.] Azért írtam egy egész könyvet róla, mert egy mondatban nem lehet megválaszolni ezt a kérdést. De visszakérdeznék: hol van az egyház, amikor fáj? Ha valóban végezzük a dolgunkat, vigasztalunk, akkor az emberek nem teszik fel ezt a kérdést, mert rajtunk keresztül megtapasztalják Isten vigasztalását. Én úgy hiszem, nincs abban semmi rossz, ha valaki fájdalmában, szenvedésében Istenhez kiált. A Zsoltárokban, Jób könyvében, Jeremiás siralmaiban nagyon sok ilyennel találkozunk. És ha majd egy nap talán feltehetem ezt a kérdést Istennek, ő is valószínűleg ezt fogja mondani: „Egyetértek, ez a bolygó totálkáros, teljes a zűrzavar. Egy nap majd visszaállítom, helyreállítom az eredeti terv szerint, és ti – az Egyház – része vagytok ennek a tervnek.”

Janet Yancey: Az utazásaink során azokon a helyeken, ahol sok a szenvedés, ott vannak és segítenek a különböző keresztény szervezetek is, csak ez nem hírértékű. Ott van a Vöröskereszt, az Üdvhadsereg, ott vannak a helyi gyülekezetek, kisebb segélyszervezetek, keresztény csoportok, akiket nem az érdekel, hogy bekerüljenek a hírekbe, hanem egyszerűen végzik a dolgukat, segítenek a szenvedőknek, amire Isten hívta őket. Valószínűleg vannak most is baptisták Indonéziában a cunami okozta pusztítás utáni kármentésben.

A világhírű újságíró felesége, Janet is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Fotó: Antal Saci

K. V.: Ha a kegyelmet jól értjük, Isten végtelen szeretetéből kifolyólag, érdemtelenül, ajándékba kaptuk… Így akár a „lábunkat is lógathatnánk”, míg a mennyországba nem érkezünk… Vagy mégsem? Mi motiválja önt és mindazokat, akik elhivatottan végzik a szolgálatot, hogy mégis végezzék ezt akár erejükön felül?

J. Y.: (nevet) Vannak emberek, akik vissza is élnek ezzel…

Ph. Y.: Ha valaki igazán megérti a kegyelem ajándékát, amit Isten ad, és ezután csak a lábát lógatja, akkor ezzel mintha szembeköpné Istent. Pál apostol igen kemény szavakat használ a Korinthusiakhoz írt első és második levélben azokkal szemben, akik visszaélnek Isten kegyelmével. De ha olvassuk az Efezusiakhoz vagy Filippiekhez írt levelet, szinte halljuk, ahogy felsóhajt: „Nem akartok méltóan élni ahhoz a kegyelemhez, amit kaptatok?” Másodsorban azt mondanám, hogy a szolgáló élet a legkielégítőbb élet, amit élhetünk. Semmit sem veszítünk azzal, ha az önmagunkat kényeztető életnek hátat fordítunk. Újságíróként azt kell mondanom, hogy azok veszítenek a leginkább, akik nem ezt teszik: nézzük meg a nagyon gazdag embereket, celebeket, hogy milyen magas közöttük a válási arány, a kábítószer-függőség, az öngyilkosság. Jézus azt ígérte, hogy az övéinek bővölködő életet ad, a legjobb minőségű életet. Újságíróként igaznak találtam ezt az ígéretet azoknak az embereknek az életében, akiket megismertem, meginterjúvoltam.

K. V.: Milyen érzés a csúcson lenni? Mindkét értelemben. [Ph. Yancey hobbija a hegymászás.]

Ph. Y.: A hegyen nagyon kimerítő… (nevet) Íróként pedig nagy áldásnak élem meg, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és abból meg is tudok élni. Az írás – biztosan te is tudod – nagyon magányos, félelmekkel teli (paranoid) tevékenység. Amikor eljövök ilyen helyekre, mint most, akkor tapasztalom meg, hogy amit a pincében levő irodámban végzek, az hogyan szólít meg embereket. Amikor visszaérek Coloradóba, akkor a csúcson érzem magam, de amikor újra bekapcsolom a számítógépet, akkor megint kezdődik az „őrület”…

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS