Hálaadónap Vácon

0
344

Az ország túl van a betakarításon, megvan a jövő évi kenyerünk – elérkezett a hálaadás ideje. Bár gyülekezetünk tagjai nem a mezőgazdaságban dolgoznak, mégis megállásra késztet az áldások megtapasztalása. Ilyenkor sorba vesszük: mi mindennel is halmozott el Istenünk ebben az évben.

Már a délelőtti istentisztelet keretében megkezdődött a hálacsokor összeszedése: Fodor Mária (hálaadó zsoltár elmondása), Bíró Gábor bizonyságtétele Isten gondviseléséről, gondoskodó szeretetéről. Az ovisok énekkel magasztalták Istent.

Délután Kispál Gergely bizonyságtétele a küldetésért való hálaadásról szólt. Győri Attila a betegség tanításáért és a gyógyulásért adott hálát. Nemeshegyi Balázs és Barbi, ifj Cserepka Sándor és Márti, valamint Szabó Árpi és Dia a házasságukban tapasztalható isteni gondviselésről szólt. Gerstner Margit néni verse a hálaáldozat odaszánására hívta fel a figyelmet. Meláth Levente az életében megtapasztalható isteni szeretetért, annak következményeiért adott hálát.

Ezen a napon vendég igehirdetőnk Bayer György jánoshalmai lelkipásztor volt, aki 3-3 hála-okot sorolt fel a nap folyamán.

Adjunk hálát Krisztusért, (ami mindennek az alapja és célja), a kenyérért, (ami a teljes életfeltételünket jelenti) és a küldetésért (Isten feladatot ad). Adjunk hálát a bűnbocsánatért (ami meghatározza életünket, ingyen, ajándékként kapjuk, ha kérjük) a boldogságért, (aminek a bűnbocsánat az alapja, és ami isteni kategória. Minden földi öröm plusz ajándék csupán) , és adjunk hálát a békességért (ami szintén isteni ajándék, Tőle kaphatjuk, kapjuk).

Hálaadásunkat nem csak szóban, hanem tevőlegesen, adomány felajánlásával is kifejezhettük – amit az oltárra tettünk.

Különleges, látható hálaadásra került sor a délelőtt folyamán, amikor Király Sámuel és Adél elhozták harmadik gyermeküket Dávidot, hálát adva megérkezéséért és áldást kérve életére. Meláth tetstvér Anna hálaimájából idézett köszöntésül: Anna felajánlotta gyermekét az Úrnak, rendelkezzen Vele. A gyermekek köszöntése után Meláthné Kati Böjte Csaba gondolataival köszöntötte a kis családot.

A nap folyamán Murányi Anita két szóló énekkel, az énekkar is több énekkel dicsőitette Istent, Tóka Szabolcs testvér kíséretében.
A délutánra a környező gyülekezetből érkezett testvéreket szeretetvendégség, testvéri beszélgetések után bocsátottuk útjukra.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

+ 54 = 61