„Ha végre itt a nyár…”

1613

„Ha végre itt a nyár…” folytathatjuk a slágert, az idő is meleg, de nem járunk a strandra, mert mozgalmasan telt a június a Kiskőrösi Baptista Gyülekezetben.

Kezdődött jún.16-án a Bibliaköri évzáróval, és ezen a napon még sikerült gyülekezet vezetőt is választani, Lakatos Ottó diakónus személyében. Következő vasárnap öt fehér ruhásnak is örülhettünk a medence szélén. Kovács Tibor a gyülekezetben nőtt fel, ott is szolgált, de eddig mindig tudott kifogást, és nemet mondani a hívó szóra. Bár édesapja példamutató élete, és halála, valamint komoly műtéte elgondolkodtatta a döntés mellett, de tartotta magát olyan hívőnek így is, mint akárki más, mondta el bizonyságtételében. Végül a júniusi bemerítés híre állította meg, és döbbentette rá arra, hogy elveszik, ha tovább halogatja, és nem tudott már tovább „nemet” mondani. Boldogan újságolta el a hírt családjának, és pásztorának is. Ismét örülhettünk egy roma családnak, Király Csabáéknak is. Ő már decemberben is szeretett volna bemerítkezni, de hitt abban, hogy családja is fogja követni. Így is történt, a viszontagságos, idillinek nem mondható családjukba beköltözött Jézus Krisztus. Sikerült a szenvedélyektől, bűnös gyökerektől elszakadni, és Csabi fiuk is alig várta, hogy 12 évesen bátor hitvalló legyen.

Korábbi lelkipásztorunk, Hetényi Lajos bácsi hirdette az igét, és lelkünkre kötötte, hogy az „újszülöttek” legyenek számunkra nagyon fontosak. A hullámsírba Boros Dávid lelkipásztorunkkal merültek testvéreink. Egy közös kirándulással és Agapé vasárnappal zártuk a júniust. Több mint 170-en hallgattuk Eric Barett volt NASA kutató előadását a természetben, majd három féle bogrács tartalmából is csillapíthattuk éhségünket. Jó volt együtt lenni, az Úrnak legyen érte hála.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!