FF Wellness

Balatonföldvár

3030

„Ami nem Jézus, az nem élet.
Ami nem igazság, az hazugság.
Ami nem út, az zsákutca.”
(Záborszky Dávid)

A Fiatal Felnőtt Wellness hétvége idén tavasszal ünnepelte második születésnapját, hiszen a gondolat, hogy a 25 év feletti fiatalok együtt tölthessenek egy hétvégét az ország valamely pontján, pont két évvel ezelőtt fogalmazódott meg a szervezőcsapat fejében.

És habár az elmúlt két évben sok minden történt – például a szervezőgárda is változott és formálódott –, a hétvégét ugyanolyan lelkesen szerveztük meg, a résztvevők pedig ugyanolyan lelkesen és örömmel mondtak igent a meghívásra.

Mivel a 2017 júniusában Balatonföldváron rendezett alkalomról rengeteg pozitív visszajelzés érkezett, így úgy döntöttünk, hogy idén júniusban is a Bethesda baptista üdülőben töltjük a hétvégét.

A ráhangolódásban és a dicsőítésben a Second chance csapata vezetett minket, a hétvége előadója pedig Záborszky Dávid volt, akit nagy örömünkre felesége, Zsófi, és kisfia, Ábel is elkísértek. Dávidot arra kértük, hogy két előadásában beszéljen nekünk arról, milyen módon és milyen irányokba torzulhat el egy hívő ember istenképe.

Az előadások során felmerült meglátásokat, kérdéseket kisebb körben is megvitattuk, hiszen az előadásokat egy-egy rövidebb csoportbeszélgetés követte.

Bár a résztvevőknek több szabadidős program is rendelkezésükre állt a szombat délután eltöltésére, a legtöbben mégis a Balaton-partot választották, hiszen az idő tökéletesnek bizonyult egy kis strandolásra.

Az ember mindig örül annak, ha régen látott barátokkal találkozik, és pihen egy egész hétvégén keresztül, ha testileg és lelkileg fel tud töltődni, ha ki tud szakadni a hétköznapok terhei közül akár csak egy rövid időre, és hisszük, hogy a Fiatal Felnőtt Wellness hétvégék pont ebben segítenek.

Az alkalmakon abban a hitben dolgozunk félévről félévre, hogy a Jóatya ilyen formában is meg akarja és meg is fogja áldani gyermekeit, ezért először is neki vagyunk a leghálásabbak a hétvége létrejöttéért. Köszönjük továbbá a Platán étteremnek, a Bethesda baptista üdülőnek, valamint Lovász Lajosnak és családjának a közreműködést – no meg azoknak, akik újra és újra úgy döntenek, hogy csatlakoznak hozzánk egy kis wellnessre!


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!