Férfi a pályán III.

3439

Férfi a pályán címmel harmadszor szerveztünk férfitalálkozót Tahiban.

Nagy örömünkre évről évre nő a résztvevők létszáma. Az idei évben 180 férfi vett részt a rendezvényen.

Változatlanul az a célunk, hogy a mai férfiakat érintő, aktuális kérdésekben halljunk előadásokat, bátorítást. Ebben az évben négy fő témánk volt: az őszinteség Pafkó Tamással; a korszellem, korunk hatásai Tóth Sándorral; a szexualitás és pornográfia Imre István Zoltánnal (Balatonszárszó, SDG központ); és hogy milyen örökséget hagyunk Meláth Attila előadásában.

Fontosnak tartjuk, hogy a férfiak az élet minden területén a helyükön
legyenek. Legyen szó családról, ahol férjként, szülőként is helyt kell
állni. Ugyanakkor gondoskodni és oltalmazni kell a családot. Mit kezdjek a kísértésekkel, hogyan kezeljük helyesen a szexualitást? Mind aktuális
kérdések, amelyekre igyekszünk igei válaszokat adni a férfiaknak szóló
konferencián.

Jut-e idő hobbira, kikapcsolódásra, sportra? Ezért is választottunk ismét
izgalmas műhelymunkákat. Az egyik szekció Milánkovics Dániel vezetésével a drónozás volt. Hol és hogyan szabad drónozni, milyen szabályokat kell ismerni, mit és hol érdemes vásárolni. Továbbá, ha egy apa a fiának vesz egy drónt, nemcsak a fia, de ő is örülhet neki, arról nem is beszélve, hogy együtt játszhatnak, minőségi időt töltve együtt. Az erőnléti edző Lakatos Péter hosszan beszélt arról, hogy minden mozgás alapja a helyes légzés.

A vadászszekció Révész Árpád (Szokolya) vezetésével a természet szépségébe és Isten csodálatos teremtményeibe engedett bepillantást.

Az elmaradhatatlan Vöröskő-megmászás is megtörtént Kapitány Zsolt vezetésével (kb. 40! fő részvételével).

Öröm volt a közös éneklés, Isten dicsőítése Tóka Ágoston vezetésével, egy antik, kétmanuálos versenyharmóniummal.

És ami nem maradhat el a férfitalálkozókról, az ínyenc falatok. Vomberg
Frigyes mesterszakács vaddisznóragut készített nekünk. Felejthetetlen ízek és élmények.

Több visszajelzés is érkezett arról, hogy jövőre nemcsak hogy szeretnének újra jönni, de hoznak másokat is.

Az az imádságunk, hogy egészséges hívő férfiak alkossák a családokat,
kihatva a környezetükre, a társadalomra, a nemzetünkre.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!