Fellebbezett a Szeretetszolgálat

1995
Szenczy Sándor: „Nem tűnt el pénz, fellebbezünk a támogatás felfüggesztését bejelentő végzés ellen”

Fellebbezett, korábban pedig a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) fordult a Baptista Szeretetszolgálat, miután házi segítségnyújtás szolgáltatásuktól az adóhatóság nyomozása miatt megvonták az állami finanszírozást – mondta Szenczy Sándor, a segélyszervezet elnöke.

A lelkész közölte, azt kérték az államkincstártól, hogy az ellátotti és a munkavállalói érdekekre tekintettel a felfüggesztést vagy annak azonnali végrehajthatóságát vonja vissza. A kérelem benyújtása óta eltelt időben nem kapott választ. A sajtóban elhangzott vádakat Szenczy Sándor tételesen cáfolta.

– Mi történt az intézményekben a támogatás felfüggesztése után? Valóban felmondtak a gondozóknak?

– Az intézményekben a munkavállalók munkaviszonyainak felmondására nem adtunk utasítást. Minden intézmény önálló munkáltató is egyben és az intézmények vezetői gyakorolják a gondozók munkáltatói jogait. Nem tudunk arról, hogy felmondásra sor került volna az intézményekben. Nyolc különböző intézményről beszélünk, mindenki másként reagált. Van olyan, ahol most is folyik a munka, van, ahol a munkavállalók kérték a közös megegyezéssel történő felmondást, hogy a munkaügyi központokon keresztül álláskeresési támogatást kaphassanak, ugyanakkor társadalmi megbízással továbbra is ellátják az időseket, mert az idősek ragaszkodnak a gondozójukhoz.

– Hány ellátottról gondoskodnak?

– Jelenleg 3500 ellátottunk van.

– Milyen és milyen mértékű szabálytalanságokat talált a Magyar Államkincstár vizsgálata?

– Mindösszesen az ellátás 10 százalékát érintette a vizsgálat, amely még nem zárult le, a NAV-nál történt feljelentés okát nem ismerjük.

– Van bármilyen alapjuk azoknak a sajtóhíreknek, amelyek több mint hárommilliárd forint eltűnéséről szólnak?

– A hárommilliárd forint eltűnésének emlegetése a történtekkel kapcsolatban teljesen irreális. A pénzzel el tudunk számolni, hiszen a kapott állami normatívát azonnal tovább utaltuk az intézmények felé, a pénzt a munkabérekre, a gondozásra, az intézmények fenntartásra fordították.

A béreket a munkavállalók folyamatosan megkapták és az ellátás folyt. Egy ellátott után 20,7 ezer állami támogatást kapunk havonta, ez nyolc ellátott minden napos gondozása esetén 166 ezer forint havonta. Egy szakképzett gondozónő bérköltsége a közteherrel havi 155 ezer forint. Havi 11 ezer forint marad az állami támogatásból a vezető gondozók és az intézmény többi költségeire. Tehát kijelenthető, hogy a házi segítségnyújtás szolgáltatás állami támogatásának túlnyomó része munkabérekre és a közterhekre lett felhasználva. Lényeges megjegyzés, hogy egy szakképzett gondozó havi bér+közterhéből 79 ezer a nettó bér, 76 ezer az adó+járulék. Tehát az állami támogatás közel fele visszafizetésre került az állami költségvetésbe.

– Más egyházi szervezetnél vagy egyháznál is lefolytattak ilyen vizsgálatot?

– Tudomásom szerint más egyházi szervezetnél vagy egyháznál nem történt olyan ellenőrzés, mint náluk ezen a nyáron a házi segítségnyújtás tekintetében.

– Miként fogadták a felfüggesztés hírét és milyen lépéseket tettek?

– A MÁK végzését a segélyszervezet vezetése augusztus 11-én kapta kézhez, ebben közölték, hogy augusztus elsejétől visszamenőleg felfüggesztik az összes házi segítségnyújtáshoz és idősek nappali ellátásához szükséges költségvetési támogatást. Nem tűnt el pénz, a vizsgálat elemeinek tényszerűségét és jogszerűségét is vitatjuk. Így a felfüggesztés országos kiterjesztését indokolatlannak tartjuk, a döntés miatt fellebbezünk.

– Mi lehet a helyzet megnyugtató megoldása?

– A finanszírozás azonnali hatállyal, augusztus hónaptól megszűnt. Minden intézmény önálló munkáltató is egyben és az intézmények gyakorolják a gondozók munkáltatói jogait, tehát nem a Baptista Szeretetszolgálat. Mivel sok intézményről van szó, egyes helyeken különféleképpen kezelik a kialakult helyzetet, ahol lehetséges, az intézmény igyekszik megoldani a finanszírozást, de a helyzet valódi megoldásának lehetősége a Magyar Államkincstár kezében van.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!