Egy este a filoterápiáról

2643

A filoterápiával ismerkedhettek meg a jelenlevők augusztus 16-án egyházunk székházának tanácstermében. A Benczúr 31. Estek programsorozat második alkalmán Bárányos Edit filozófus, tréner, coach mutatta be a filozófia gyakorlati, segítő alkalmazását a pszichológia bizonyos válfajainak segítségével.

A filoterápiának Németországban és Amerikában van hagyománya, Magyarországon csupán néhányan foglalkoznak ezzel a tudományterülettel. Éppen ezért Edit egyedi, önállóan kifejlesztett módszertannal dolgozik. Célja, hogy Magyarországon maradjon és az önismeretet, az öngondozást mint priorizált emberi felelősséget divatossá, vonzóvá tegye.

Bencz31Est1-1Ennek okán előadásában a hangsúly a gyakorlaton volt, Edit aktív együtt gondolkodásra és belső munkára hívta a résztvevőket, akik elsősorban lelkészek, ifjúsági vezetők, csoportvezetők voltak. A filoterápia mint tudományterület behatárolása és rövid ismertetése után Edit különböző filozófusok eszmefuttatásainak a mindennapi életben való alkalmazására hozott példákat az általa kidolgozott módszertanból. Mindeközben arra kérte a hallgatóságot, hogy önmagukban elmerülve is gondolkozzanak azon, mely kérdésre mi a válaszuk. Ugyanis a filoterápia egyik célja a saját válaszok meglelése. Elhangzottak gondolatok többek között Heideggertől, Marcus Aureliustól és Sartre-tól is.

Az előadás után kialakult beszélgetésben Edit praxisát ismerhették meg jobban a jelenlevők, személyes példákon keresztül mutatta be, hogyan tud egy-egy eszmét, filozófiai irányzatot útmutatásként hasznosítani saját tréningjeiben, egyéni beszélgetéseiben, mindezt keresztény, hívő emberként. A tartalmas este végén mindenki azt a kérdést vitte haza magával, amely leginkább megragadta az előadás során, így a belső munka tovább folytatódott és folytatódhat mindenki gondolataiban.


Elindult egyházunk hírlevele, melyben tájékoztatást adunk aktuális híreinkről, eseményeinkről. Iratkozzon fel ön is!