Csokit és bölcsességet hozott a példakép Fa Nándor Seregélyesre

0
145

Fa Nándor meglátogatta március 2-án, csütörtökön azokat a kisiskolásokat, akik mindvégig figyelemmel kísérték a hajós 93 napos útját és többször üzentek is a Spirit of Hungary fedélzetére.

A Seregélyesi Baptista Általános Iskola diákcsoportja az elmúlt hónapokban végigkövette a Vendée Globe Föld-kerülő versenyen a magyar hajós, Fa Nándor rendkívüli útját és tiszta szívvel szurkoltak neki, aggódtak érte megpróbáltatásai közepette. A folyosón egy hatalmas világtérképet helyeztek el, és azon határozták meg a hajó és hajós pillanatnyi helyzetét. Sajtos József igazgatóval az élükön a pedagógusok igyekeztek a tananyagba illeszteni az ismereteket, hiszen földrajzból, matematikából, de még informatikából is sokat megtudhatott az, akik értő figyelemmel kísérte a fejleményeket novembertől februárig. Rajzoltak, versenyt rendeztek a legnehezebb vitorlásverseny kapcsán. A gyerekek üzenetei is eljutottak a Spirit of Hungary fedélzetére, így nem véletlen, hogy Nándor egyik első útja itthon éppen hozzájuk vezetett. Elkísérte őt a projekt szakmai stábja is, akik nélkül például Nándor hajónaplója sem lett volna nap, mint nap olvasható.

A találkozó első felében Tihanyi Tamás, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs munkatársa tette fel újságírói kérdéseit a hajósnak, majd egy film levetítése után a gyerekek vehették át a kérdezés lehetőségét. Fa Nándor szavai nyomán szinte életre keltek a tengerek lakói, a bálnák, a delfinek és a cápák, újra átélhettük vele a legszörnyűbb napok nehézségeit és fáradságát, de olyan apró részletekre is kíváncsiak voltak a fiatalok, hogy például miként lehet a leghétköznapibb tevékenységet elvégezni egy hánykolódó vitorlás fedélzetén, miközben a hajó szembeszélben bukdácsol a hullámokon. Bizonyára minden résztvevő számára örök emlék marad a látogatás izgalma, feszültsége, a hajós mély humánumának minden megnyilvánulása. Aki például olyan nehéz kérdésre is komoly és őszinte választ adott, hogy mit jelent számára a halálfélelem, miként tudott megbirkózni a magánnyal, mit jelentett számára a család, és mit azon ismeretlenek szeretete, akik még imádkoztak is érte a távolból.

A Spirit of Hungary csapata nem érkezett üres kézzel. Egy híres magyar származású francia cukrász minőségi csokoládéból készített egy „Spirit of Hungary” feliratot ajándékként, és Nándorék úgy gondolták, ez a legjobb helyen a seregélyesi iskolában volna. A fiatalok sorban álltak egy-egy aláírásért, majd gyorsan felfalták a nem várt meglepetést. Ők kis műsorral, énekkel és citerazenével kedveskedtek példaképüknek, aki a közös fényképek után megköszönte a meghívást és a kedves fogadtatást, majd így búcsúzott: „Mindegy, mit csináltok, de azt igyekezzetek mindig a legjobban csinálni. Mindegy, hogy mit választatot életetek során, de abban próbáljatok a legjobbak lenni. Ám előbb tanuljatok meg mindent, amit lehetséges. Ha így tesztek, majd a pénz is megjön a céljaitokhoz. Minden csak rajtatok múlik.”

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

15 + = 25