Csaba testvér a baptista iskolában

0
1140

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes volt csütörtökön este egy rendezvény vendége a velencei általános iskolában.

A velencei Zöldliget Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Baptista Általános Iskolában Czuppon István igazgató köszöntötte azokat a szülőket, akik ott voltak az intézmény immár hagyományos eseményén, a Zöldliget Esten. Az év elején ökumenikus keretek között alakult imaközösségben vetődött fel az ötlet, hogy időről időre vendégek meghívásával beszéljenek a gyerekek nevelésének nehézségeiről, jelentőségéről, szépségeiről. A csütörtöki előadó Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója volt, aki a tőle megszokott rendkívüli erővel, mégis humorosan beszélt hitről, szeretetről. Szavait a nagyszalontai Béke Királynője Gyermekvédelmi Központ fiataljainak mélyen megható, Petőfi költészetéről szóló színpadi előadása vezette be.

„Mindenünk van ezen a földön, házunk, autónk, ételünk, látom, hogy Budapesten alig lehet közlekedni a forgalom miatt”, szólt Csaba testvér a hallgatóságához.

Így folytatta: „Mindenünk lehet, de az biztos, hogy szeretet nélkül minden nagyon nehezen megy. Márpedig éppen ebből, szeretetből, tiszta érzelemből van kevés. A mennyei Atya a szeretet tengeréhez hívott el minket. Ha megtaláljuk magunkban Isten és egymás iránti szeretetünket, minden lehetségessé válik, de ha ez az érzés pislákolni kezd, zűrzavarossá változik a világ körülöttünk.” Az atya szerint a nem hívő emberben is ott van a mindenség felé való vonzódás, ám az élet akkor csak sodródás. Aztán sokaknak talán meglepő módon arról beszélt, hogy nincs jó és rossz gyerek, hiszen ezt a világot a mennyei Atya alkotta, „ő pedig selejtet nem teremtett. Mindig Isten egyik remekművéről beszélünk, ha testvérünkről szólunk, bárki legyen is az.”

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány Székesfehérváron a Szent Imre Iskolaházat, Polgárdiban pedig a Don Bosco Iskolaházat gondozza.

Megosztás

NINCS HOZZÁSZÓLÁS